Kultúra

2013.09.01. 12:57

Magyar Nemzeti Cirkusz: Varázslat a porondon, ötven vadállattal

Kilométer hosszú lakókocsi- sorral és félszáz idomított állattal érkezik Pécsre a Magyar Nemzeti Cirkusz, melynek új a műsora, új a sátra és új az igazgatója is, ifj. Richter József személyében.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Igaz, hogy kétszáz éve is létezett már a Richter cirkuszdinasztia?

– Az első „írásos emlékek” 1821-ből valók egy működő Richter Cirkuszról. Ami napjainkat illeti, a miénk a legnagyobb hazai utazó társulat, Magyar Nemzeti Cirkusz elnevezéssel és tizenkilenc esztendeje járjuk a városokat. Én pedig idén 21 esztendősen vettem át az igazgatói stafétabotot, mert édesapámat felkérték a fővárosi nagycirkusz vezetésére.

– Mi az ifjú igazgató erőssége a porondon?

– Hatévesen a Budapesti Honvédban kezdtem tornázni, s megtanultam szaltózni meg mindenféle akrobatikus elemeket a talajon, amit aztán begyakoroltam lovon is. Pécsre lírai számot hozok egy szárnyas fríz lóval, valamint lesz egy akrobatikus bemutatóm is, melyben a magyaros virtus dominál.

– A lovak mellett jönnek tevék, lámák, oroszlánok, de a társulat igazi sztárja Szandra, az indiai elefánt.

– Szó szerint, hiszen ő híres filmszínész, Roger Moore mellett játszott az egyik James Bond-filmben. Szandra most 36 esztendős, és évről évre megújítjuk a műsorát. Ezúttal tevékkel szerepel egy egzotikus arab összeállításban. S olyannyira nagy csillag, hogy vannak sztárallűrjei is. Legutóbb levittük a Balatonra, hogy fröcsköljön, lubickoljon, de még a víz közelébe sem volt hajlandó menni.

– A torna mellett teniszezett is. Méghozzá nem is akármilyen szinten.

– Azt gondoltuk, legyen már valaki a családban, aki civil vonalon boldogul. Így ráhajtottam, és 12-16 éves koromban a korosztályos országos ranglistán ott voltam a top tízben. De aztán csak visszahúzott a szívem a cirkuszhoz. Úgy mondják ezt mifelénk: akinek a forgács egyszer a talpára ragadt, az soha nem tudja onnan levakarni.

– Amikor átvette a társulatot, új terveket nagy ötleteket ígért.

– Ebből már egy hatalmas kalocsai mintás másfél ezer férőhelyes cirkuszsátor meg is valósult. Emellett modernizáltuk a műsorunkat, s fejlesztjük a hang- és fénytechnikát. De várható még meglepetés ezután is.

Angliában született

Ifj. Richter József 1992-ben született az angliai Swanseában. Budapesten járt a Széchenyi István Általános Iskolába, a Nádas Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Kicsi- kora óta tagja a cirkuszi társulatnak, miközben a Budapesti Honvédban tornázott, és Kapros Attila klubjában teniszezett. A Magyar Nemzeti Cirkusznak 2009-ben lett a műszaki vezetője, 2013-tól az igazgatója. Élettársi kapcsolatban él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!