Kultúra

2011.01.02. 20:35

Mögöttünk a kultúrfővárosi év, de mi jön ezután?

Megújult tucatnyi városrész köztere, parkja, épült tudásközpont, koncertközpont, nagy kiállítótér, felújították a Múzeum utcát és a Zsolnay-gyár területe is varázslatos új képet ölt hamarosan: míves, alkotó, családi és egyetemi negyedekkel.

DN

Az emlékezetes kultúrprogramokon túl ezt hozta az Európa Kulturális Fővárosa cím, anyagiakra lebontva pedig az öt projekt esetében mintegy 28 milliárd forint támogatást, melyhez 6 milliárd forint önerőt kellett biztosítani. Így hát joggal nevezte Csizi Péter alpolgármester szilveszter éjjelén a Kossuth téri ünnepi beszédében eredményesnek és sikeresnek a több mint 400 rendezvényt felvonultató pécsi EKF-esztendőt. (Páva Zsolt, Pécs polgármestere Tallinban búcsúztatta az óévet, és hivatalosan is átadta az Európa Kulturális Fővárosa címet észtországi kollégájának, Edgar Savisaar polgármesternek.)

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fotó: Kiefer Béla
[/caption]

A beruházások első kapavágásai 2009. márciusának végén kezdődtek, s azon az őszön több közteret már újult formában vehettek birtokba a pécsiek, de a több milliárdos létesítmények is sorra elkészültek a 2010-es esztendő különböző időszakaiban. Egy kivétellel, mert a Zsolnay Kulturális Negyed a legfrissebb jelzések szerint fél évvel is túlszalad a hivatalos kultúrfővárosi időtartamon.

Hogy összességében elégedettek lehetünk-e? Természetesen minden új építménnyel szemben fogalmaznak meg kritikákat, mint ahogy folyamatosan születnek magasztaló vélemények is. Mi most az egyes beruházásokkal kapcsolatos tényszerű adatokat frissítettük fel, valamint azokat a pozitívumokat, amelyek a megvalósulásuknak köszönhetők. Ugyanakkor vázoljuk az így születő problémákat, a jövőben várható gondokat is. Ha a kultúrfővárosi esztendő öt nagyberuházását mérlegre tesszük, akkor egyértelműen a közterek és parkok projekt tekinthető mind közül a legsikeresebbnek, hiszen a tucatnyi újjávarázsolt hellyel kapcsolatban semmi más dolgunk nincs, mint gyönyörködni bennük, és megőrizni a szépségüket. S óriási erényük, hogy minimálisak a működtetési kiadásaik.

Amatőrök a megüresedő belvárosi helyszíneken

A város másik nagy dilemmája, hogy mi legyen azokkal a bejáratott kultúrbázisokkal, amelyek kiköltöznek a Zsolnay Kulturális Negyedbe vagy a Kodály Központba.

A bábszínház, a Művészetek Háza (benne a Jelenkor folyóirat szerkesztőségével), a ZenePark, az Ifjúsági Ház távozása okozhat belvárosi „kultúrsivatagot” (a Dominikánus Ház nem, mert a Pécsi Kulturális Központ fenntartja továbbra is a Színház téri játszóhelyet), s csak a költségvetési viták során derül ki, milyen jövőt szánnak az épületeknek. Az egyik álláspont szerint amatőr művészegyüttesek népesíthetik be a megüresedő termeket.

Úgy tűnik, eljött a kereskedelmi galéria ideje

A Papnövelde utcai Nagy Kiállítótér nem éri el az eredetileg tervezett méretet, de azért született méretes galéria, igaz, városi kezelésű és a Zsolnay-negyedben. Ugyanakkor megmaradt a Széchenyi és a Szent István téri helyszín is, így az EKF által generált kulturális változások közül épp a képzőművészet terén várható a legnagyobb pezsdülés.

A bennfentesek szerint viszont éppen itt az ideje valamelyik kiállítóterü-letből „kereskedelmi” galériát kialakítani.

* Összes támogatás összege: 5 251 262 072 Ft
* Összes önerő összege: 2 027 548 871 Ft* Szerződés szerinti kezdési idő: 2009. 06. 08.
* Eredeti tervezett szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 09. 30.
* Tényleges szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 11. 18.
* Eredeti szerződéses összeg: 6 374 606 077 Ft
* Végleges összeg: 6 870 333 278 Ft

* Összes támogatás összege: 4 614 738 595 Ft
* Összes önerő összege: 870 182 975 Ft
* Szerződés szerinti kezdési idő: 2009. 07. 29.
* Eredeti tervezett szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 06. 23.
* Tényleges szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 06. 23.
* Eredeti szerződéses összeg: 3 798 480 000 Ft
* Végleges összeg: 3 798 480 000 Ft

Zsolnay Kulturális Negyed

* Összes támogatás összege: 9 243 297 245 Ft
* Összes önerő összege: 1 655 564 123 Ft
* Szerződés szerinti kezdési idő: 2009. 07. 03.
* Eredeti tervezett szerződés szerinti befejezési idő: 2011. 02. 11.
* Tényleges szerződés szerinti befejezési idő: a kivitelezési munkák folyamatban vannak
* Eredeti szerződéses összeg: 9 087 999 442 Ft
* Végleges összeg: a kivitelezési munkák folyamatban vannak

* Összes támogatás összege: 1 490 617 255 Ft
* Összes önerő összege: 266 628 591 Ft
* Szerződés szerinti kezdési idő: 2009. 06. 11.
* Eredeti tervezett szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 04. 15.
* Tényleges szerződés szerinti befejezési idő: 2010. 04. 15.–07. 15.
* Eredeti szerződéses összeg: 1 234 500 000 Ft
* Végleges összeg: 1 234 500 000 Ft


Közterek és parkok, I–II. ütem

* Összes támogatás összege: 6 766 439 005 Ft
* Összes önerő összege: 1 207 857 380 Ft
* Szerződés szerinti kezdési idő: 2009. 03. 27.–06. 22.
* Eredeti tervezett szerződés szerinti befejezési idő: 2009. 11. 02.–2010. 01. 28.
* Tényleges szerződés szerinti befejezési idő: 2009. 10. 09.– a kivitelezési munkák folyamatban vannak
* Eredeti szerződéses összeg: 6 084 091 441 Ft
* Végleges összeg: a kivitelezési munkák folyamatban vannak

DN Fotó: Kiefer Béla -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!