Kultúra

2007.08.25. 16:21

Műremekek parádéja a Nagy Kiállítótérben

Az EKF-projekt egyik nagyberuházásának, a Káptalan utcai Nagy Kiállítótérnek grandiózus feladata lesz: a Nemzeti Galéria mellett az ország másik legnagyobb képzőművészeti központjaként itt mutatják be a XIX. század végétől egészen a kortárs munkákig a modern magyar alkotói törekvéseket.

Mészáros B. Endre (DN)

Régóta várt nagy lehetőség a Baranyai Múzeumigazgatóság számára ez a létesítmény, mely 5 ezer négyzetméteren biztosít korszerű technikai feltételeket az idén ötvenéves Modern Magyar Képtár gyűjteményei számára.
Nem csak a bemutatáshoz, de az őrzéshez, raktározáshoz, műtárgyvédelemhez és a kutatáshoz is, vázolja a Nagy Kiállítótér megvalósításának következményeit az intézmény igazgatója, Fabényi Júlia, és a Sárkány József, a Képző- és Iparművészeti Osztály vezetője.
Ebben az épületben egy helyre kerül a Modern Magyar Képtár jelenleg kettéosztott anyaga. Megoldódik a műtárgyvédelmi követelményeknek megfelelő raktározás is egy 800 négyzetméteres részen, ahol külön helyre kerülnek a festészeti, a szobrászati és a grafikai munkák.

A raktárhoz kapcsolódik egy restaurátorműhely is. A 2010 közepén megnyíló állandó kiállításon az a gyűjtemény látható majd, amely most a Papnövelde utcában tekinthető meg, de idekerül a Káptalan utca 4-es számú épületben bemutatott klasszikus magyar avantgarde anyag is. Tehát a XX. századi magyar képzőművészet kiemelt értékei egy térben lesznek láthatóak, ily módon egyértelműbbé válnak a képzőművészeti kapcsolatok.

Elterjedt a híre, hogy kiemelkedő alkotások vannak még raktáron, amelyek helyhiány miatt eddig nem kerültek bemutatásra. Nos, kiderült, az állandó kiállítás tere valamivel nagyobb lesz az eddiginél, de csupán 300 négyzetméternyi a bővülés. A szakemberek kifejtették, hogy a múzeumi raktár valóban őriz jelentős műtárgyakat, több, mint 12 ezer tétel a beleltározott anyag. Itt találhatók ugyanis azok a nagy életművek, amelyek hagyatékként jutottak a múzeum birtokába.
A Janus Pannonius Múzeumban például ilyen az Endre Nemes, a Gyarmathy Tihamér, a Zlatko Prica vagy a Martyn Ferenc gyűjteményi egység. A tárolt műkincseknek mintegy 70 százaléka grafika, melyek állandó bemutatása műtárgyvédelmi szempontból nem megengedett. Másrészt a múzeumok mindenkor arra törekszenek, hogy a művészettörténetet mint egy nagy összefüggést mutassák meg, a raktári anyagok viszont egy-egy nagyobb életmű kevésbé fontos elemeit tartalmazzák, érdemtelenül kerülnének kiakasztásra, ha nincs meg a megfelelő kontextus.

Az épületegyüttesben megteremtik a technikai feltételeit annak is, hogy a művészeti könyvtár és az adattár kutatható legyen a szakemberek; egyetemisták, művészettörténészek számára. A felszabaduló épületek – mint a múzeum valamennyi ingatlana – a Megyei Önkormányzat tulajdonát képezik. A Papnövelde utcában például egy 3 ezer négyzetméteres ingatlanról van szó. A hasznosításáról még nem döntöttek, de kézenfekvő lenne idehozni a néprajzi, természettudományi gyűjteményeket, ami jelentős üzemeltetési költségcsökkenést eredményezhetne, és idekerülhetnének az igazgatóság irodái is.

A Nagy Kiállítótérnek fontos része az időszakos bemutatók 1100 négyzetméteres tere. A terem légkondicionált, speciális világítástechnikával szerelik fel, és megosztható: alkalmas egy nagy tárlatra, de ha kell, akár két-három részre is tagolható. Ez a tér nagy volumenű, kiemelten védett nemzetközi tárlatokat is képes fogadni. Évente két-három ilyen kiemelt kiállítást szeretnének itt rendezni.

AZ EKF évében két különleges tárlattal indul majd az időszakos kiállítási program. A Pécsiek a Bauhaus-ban című várhatóan 2010 júniusában nyílik meg. Ősszel pedig a Nyolcak bemutató következik. Ez a tárlat a modern magyar festészet történetében meghatározó szereppel bíró csoport centenáriumi kiállítása lesz. Olyan alkotókról van szó, mint Márffy Ödön, Czóbel Béla, Berény Róbert, Tihanyi Lajos, Pór Bertalan, Kernstok Károly, Czigány Dezső valamint Orbán Dezső. A Nyolcakkal párhuzamosan elhozzák a munkájukra nagy hatást gyakorló külföldi alkotók képeit, így például egy Matisse-tárlatot is terveznek.

Művészeti találkozóhely irodalmi estekkel, filmvetítésekkel

A Nagy Kiállítótér nem csupán „műcsarnokként” igyekszik a közönséget szolgálni. Az intézmény művészeti találkozóhelyként is funkcionál. Épül többek között egy nagy előadó, ahol rendszeresen láthatunk filmeket, archív felvételeket.

Jó értelemben vett filmmúzeumként kell ezt elképzelni, ahol igényes klasszikus alkotásokat tűznek műsorra, de vetítenek új kísérleti produkciókat és modern formabontó munkákat is, szóval a képi világot kiterjesztő alkotásokat.

Ugyanakkor a Pécsi Tudományegyetemmel is tovább mélyül a múzeumi kapcsolat. Ezután is helyet kapnak itt a DLA-s művészek bemutatkozó tárlatai, melyek évente jelentkeznek, tematikusan nemzetközi kontextusba helyezve. Ezen túlmenően irodalmi esteket, színházi előadásokat is szerveznek, és a zeneművészetis diákok, tanárok is fellépnek kamaraprodukciókkal. Olyan új múzeuma nyílik Pécsnek 2010-ben, melynek egyes részei nap mint nap csak éjféltájt zárnak be.

Még egy héten át láthatók a tervpályázatok

Az EKF – Pécs, 2010 program beruházásainak előkészítése új szakaszához érkezett. Lezárult a Nagy Kiállítótér tervpályázata, és kihirdették a díjazottakat. A díjazásban és megvételben részesült tervpályázatokból rendezett kiállítást az Árkád Pécs Bevásárlóközpontban tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 23. és szeptember 2. között. Érdemes megnézni a bemutatót, mert a környezethez illeszkedő modern építmények fantasztikusan szép világot vázolnak fel.

Jó értelemben vett filmmúzeumként kell ezt elképzelni, ahol igényes klasszikus alkotásokat tűznek műsorra, de vetítenek új kísérleti produkciókat és modern formabontó munkákat is, szóval a képi világot kiterjesztő alkotásokat.

Ugyanakkor a Pécsi Tudományegyetemmel is tovább mélyül a múzeumi kapcsolat. Ezután is helyet kapnak itt a DLA-s művészek bemutatkozó tárlatai, melyek évente jelentkeznek, tematikusan nemzetközi kontextusba helyezve. Ezen túlmenően irodalmi esteket, színházi előadásokat is szerveznek, és a zeneművészetis diákok, tanárok is fellépnek kamaraprodukciókkal. Olyan új múzeuma nyílik Pécsnek 2010-ben, melynek egyes részei nap mint nap csak éjféltájt zárnak be. Még egy héten át láthatók a tervpályázatok Az EKF – Pécs, 2010 program beruházásainak előkészítése új szakaszához érkezett. Lezárult a Nagy Kiállítótér tervpályázata, és kihirdették a díjazottakat. A díjazásban és megvételben részesült tervpályázatokból rendezett kiállítást az Árkád Pécs Bevásárlóközpontban tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 23. és szeptember 2. között. Érdemes megnézni a bemutatót, mert a környezethez illeszkedő modern építmények fantasztikusan szép világot vázolnak fel. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!