Nyitott ember a bebábozódottak között

– Honnan ez az olthatatlan színház iránti lelkesedés?

– Sose tudtam énekelni vagy táncolni, nem voltam semmiféle színkör tagja. Mégis kisgyerekkorom óta vonzódom az előadóművészetekhez. Egyetem után lettem rendszeres színházlátogató – egyébként azt gondolom, mindenkinek sokkal többet kellene színházba járnia. Jót tesz.

– Gyakorlatilag úgy ismeri a fél, ha nem az egész színházi szakma, hogy csak lelkes néző. Hogy lehet ez?

– Nem tudom. Ezek a kapcsolatok szép lassan, lépésről lépésre jöttek: darabokat néztem, ismerkedtem, buliztunk, szilvesztereztünk együtt. Annyi, hogy nyitott vagyok. Ami lassacskán kirívó lesz, amikor mindenki bebábozódott állapotba kerül...

– A Pécsi Szabadtéri Játékoknak szponzora, műsort is szervezett – nem vonzza a művészeti menedzserség?

– Ha tehetem, támogatom a színházat, ha nem megy, akkor nem. Szervezni meg... Vidéken igazából nem lehet ebből sokat kihozni. Amikor itt volt Plácido Domingo, mi voltunk a logisztikai támogatói, még sofőrködtem is neki, és kicsit beleláttam, hogy s mint megy ez nagyban. De a celebideológia és a középszerűség oly jelentős, hogy nagyon nehéz megküzdeni vele.

– Kicsit más vizek: visszatérő vendég Afrikában, de nem vadászni – hanem?

– A fő oka, hogy ott él a nagyobbik lányom és az unokám is, szeretem őket látni minél gyakrabban. És egyre inkább megfogott Kelet-Afrika. Ott teljesen más minden mint itthon. Az emberek legtöbbjének a legfőbb gondja, hogy miképp éli meg a következő napot. És ezt tudják vidáman és mosolyogva, depresszió és átkozódás nélkül tenni. Mindig nagy tanulság.

Mérnök és közgazda

Bánkuti István 1959-ben született Szászváron. Gyerek- és fiatalkorát azonban Zalaegerszegen töltötte, ott is érettségizett. Aztán előbb a Nehézipari Műszaki Egyetem dunaújvárosi tagozatát végezte el, majd, immár újból Pécsett, szerzett közgazdasági diplomát is. Dolgozott a Dédász-nál szoftverfejlesztőként és a Közúti Igazgatóságon is, mielőtt vállalkozó lett. Két lánya van.

Méhes Károly (DN) -->