Kultúra

2007.11.18. 15:38

Popsztárok is pihennek Harkányban

Felkapott hely lett fürdőváros a hazai popsztárok körében, szívesen jönnek ide, főként az egyik wellness szállójába pihenni, kikapcsolódni, elbújni egy kicsit a világ elől a zenészek, s persze más hírességek is.

(bsa)

Megfordult itt az elmúlt hónapokban Josh és Jutta, Cozombolis, vagy az ex-TNT-s Dombrádi Ákos, ahogy több ízben vendégeskedett itt Cintula, s a másik legendás lemezlovas, Dévényi Tibi bácsi. Rúzsa Magdi vagy Gáspár Laci mellett a tévés műsorvezető, Harsányi Levente, a rockzenész Hevesi Tamás, de a kozmixos Lala is jól érezte magát Harkányban.

A legtöbben a két-három nap alatt eljutnak Villányba, Siklósra, Balázs Pali azonban nemrég Sámodon is tiszteletét tette. Az énekes lapunknak elmondta, új lemezét vidéken is népszerűsíti, ennek a turnénak egyik állomása volt a kis ormánsági falu is, ahol dedikált, fényképezkedett a helyiekkel.

Pali egy kis Békés megyei faluból származik, bevallása szerint emiatt is kötődik a vidékhez, a vidéki emberekhez, s reméli, tavasszal újra ellátogathat a környékre. Bónis Imre, a falu polgármestere és a hivatal dolgozói is segítettek abban, hogy összejöjjön a találka, ám Sámod első embere kiemelte, nagy szerepe volt ebben Vasas Csaba harkányi koncertszervezőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!