Kultúra

2011.02.08. 18:42

Rázga Miklós bővítené a társulatot

Újabb két nagy név esett ki a POSZT-igazgatói listáról. Ön kit látna szívesen a POSZT élén? Nem kizárt, hogy Herczeg Adriennék visszatérnek a pécsi színházba, mert a társulatot bővíteni kell.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Mácsai Pál és Rudolf Péter, az országszerte elismert színművészek szakmai elfoglaltságok miatt mondtak le a Pécsi Országos Színházi Találkozó művészeti vezetéséről, később Szervét Tiborral sem sikerült megegyezni, újabban pedig a szakma Kulka Jánost emlegeti a poszt várományosaként. Mint többen kiemelték, a színművész pécsi gyökerei, fővárosi kapcsolatai révén igen alkalmas lenne a feladatra. Megkeresését azonban dr. Hoppál Péter önkormányzati képviselő kifejezetten cáfolta.

– Hozzánk nem jutott el a neve, de két fővárosi jeles művésszel is folyamatosan egyeztetünk, és úgy gondolom, hogy Stencer Béla ügyvezető mellett két héten belül meglesz a POSZT új művészeti vezetője is – mondta a pécsi kulturális bizottság elnöke.

---------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön kit látna szívesen a POSZT élén?
---------------------------------------------------------------------

A PNSZ új igazgatója, Rázga Miklós maximálisan támogatja a rendezvénysorozatot, de most sokkal inkább a teátrum belső ügyei foglalkoztatják. Legfőképp az, hogy miként tudja pótolni a társulatban a hat korábban elbúcsúzott színművészt, hiszen nem csak ők, de Balikó Tamás, míg az évad végén Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina is távozik. A huszonkét színész negyede nyugdíjas, háromnak korlátozott a játékideje, mert színházirányítóként is dolgozik.

– Vannak terveim a társulatépítésre is, és remélem, megkapom hozzá az önkormányzati létszámstop alól a felmentést, mert a kamaraszínház kihasználtságát erősen fokozni akarom – mondta Rázga Miklós. Hogy Herczeg Adriennéket visszahívom-e? Nem határolódom el ettől a kérdéstől. Távozásuk okait tisztázni kell, de az ő döntésükön is múlik, hogy lesz-e visszatérés.

Szerettük volna megkérdezni az ügyben Herczeg Adriennt is, de kedden nem értük el.

Jövő hétfőn lejár a gazdasági igazgatói pályázat

A Pécsi Nemzeti Színház irányításának átalakítását illetően a február 15-től munkába álló Rázga Miklós igazgató azt emelte ki, hogy a város saját hatáskörében pályázatot írt ki jövő hétfői határidővel a gazdasági igazgatói feladatkörre. Mindemellett ő már igazgatói pályázatában rögzítette, hogy Juhász Ferencet, a Budapesti Nemzeti Színház korábbi gazdasági vezetőjét bevonja a munkájába. Legalább fél éven át kikéri tehát a tanácsait, de bízik benne, hogy azután is együtt dolgoznak majd.

Hogy Juhász Ferenc is megpályázta-e most a gazdasági igazgatói címet, arra nem kaptunk határozott választ. Az is kiderült, hogy a nyugdíjba vonuló Simon István igazgatási igazgatói pozíciója megszűnik, a műszaki tevékenységeknek ellenben ezentúl önálló vezetője lesz.

Balikó Tamás nem száll ki a pécsi darabokból – Siklóson jön a Beszterce ostroma

– Hozzám is eljutott a közönség aggodalma, hogy az idei POSZT-versenyprogramjába is esélyes Parasztopera lekerül a műsorról. Erről szó sincs, mint ahogy arról sem, hogy én kiszállok a PNSZ-darabokból. Egyszerűen nem tudtunk Kovács Mártonnal és Nyakó Julival alkalmas időpontot találni márciusban az együttes játékra. Az pedig már az új vezetésen múlik, hogy áprilisban láthatja-e a közönség a Parasztoperát – mondta Balikó Tamás.

A távozó igazgató színészként sem hagyja cserben a csapatot: Az arany árában március 11-én szerepelni fog, igaz, a Gettóban viszont márciusban mind a négy alkalommal Szőcs Artúr lesz Kittel.

Balikó Tamás, a siklósi várszínház vezetője beszámolt az új teátrum nyári terveiről is. A Tenkes kapitánya mellett a legnagyobb attrakció egy új, látványos bemutató lesz, a Beszterce ostroma, amelyben újra láthatjuk Mészáros Árpád Zsoltot, a pécsi Rudolf musical népszerű főszereplőjét. Megy a várban emellett az Anconai szerelmesek és a Rakott szesz című darab is (Gárdonyi Géza: A bor című falusi történetének adaptációja), amelyben a Söndörgő húzza a talp alá valót, majd az előadás táncházba torkollik.

<!-- Rázga Miklós bővítené a társulatot Újabb két nagy név esett ki a POSZT-igazgatói listáról. Ön kit látna szívesen a POSZT élén? Nem kizárt, hogy Herczeg Adriennék visszatérnek a pécsi színházba, mert a társulatot bővíteni kell. Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!