Kultúra

2011.01.27. 19:40

Senkinek sem mond fel az új színházigazgató

Rázga Miklós veszi át február közepétől a Pécsi Nemzeti Színház irányítását. A személyi változásokról, művészeti programjáról nyilatkozott a Dunántúli Naplónak.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– A színházirányítás szerkezeti változását tervezem, például fontos, hogy legyen egy üzemeltetési, műszaki vezető, aki egy kézben tartja a felújításokat, karbantartásokat. Nem küldök el színészeket, inkább újak szerződtetésén gondolkodom – vázolta első intézkedéseit a Dunántúli Naplónak Rázga Miklós, akit csütörtökön a pécsi képviselő-testület zárt ülésen egyhangúlag a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának választott.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rázga Miklóst, a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatóját Nagy Csaba alpolgármester mutatta be csütörtökön (fotó: Laufer László, DN)
[/caption]

A színművész-rendező február 16-án áll munkába, és öt évre szól a kinevezése. A legnagyobb változások sok újdonsággal, kibővülő lehetőségekkel az operajátékban várhatók, a színházbarátok ezután is találkozhatnak a társulat minden tagjával, sőt új színészek érkezése várható, rendezői vonalon pedig teljesen kicserélődik a stáb.

– A színházigazgató-választás első körében, szeptemberben még nem kapta meg a szakmai bizottság ajánlását. Mi változott meg négy hónap alatt?

– Elsőre csak egy elképzelést írtam le, amit most konkrét nevekkel is kibéleltem. Félreértések elkerülése végett, nem csak Gulyás Dénesével. Például megnyertem Juhász Ferencet, a Nemzeti Színház volt gazdasági igazgatóját is segítőtársnak.

– Gulyás Dénes fideszes országgyűlési képviselő beiktatása nem kétélű fegyver? Sokan politikai irányítottságot látnak mögötte.

– Ő egy húzónév az operajátékban, világhírű énekes, magával ragadó személyiség. Láttam, hogy az operatagozat nem erősíthető meg a színházi pénzek átcsoportosításával, új kitörési pontokat kellett keresni. Ezért egyeztetünk a Pannon Filharmonikusokkal, a Kodály Központtal, de lesz egy oktató-nevelő operakoncert-sorozatunk is, szeptembertől, Gulyás Dénes moderálásával. Szó van arról is, hogy a zeneakadémiás növendékeit kreditrendszerben foglalkoztatjuk.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Most nem egy politikus avatkozik be egy kulturális intézmény életébe” (fotó: Laufer László, DN)
[/caption]

– Akkor hát nincs a közreműködésének „politikai hátszele”?

– Nem tisztem ezt eldönteni, de megjegyezném, hogy a politika a poliszból ered, s azt takarja, hogy a városért tenni. Most nem egy politikus avatkozik be egy kulturális intézmény életébe, hanem egy művészember képviseli a szakmáját, és egy pécsi kultúrintézményt a parlamentben.

– Lesznek társulati változások?

– Március elsejéig a teátrumon belül mindenki megkapja az ajánlatomat, nem fogok senkinek sem felmondani. Fél év alatt hatan is távoztak, így inkább az a kérdés, hogy kit veszek még fel. Természetesen látnom kell a költségvetési kereteket.

– Igaz ez a rendezői vonalra is?

– Itt nincsenek főállású, csak alkalmakra meghívott rendezők. Az én listámon Soós Péter áll az élen, akivel kapcsolatban már visszahallottam, ő lesz a prózai tagozatvezetőm. Szó nincs erről, szerződtetett rendezőként állandó státusban segít majd a társulatépítésben. Feladata emellett filmes tapasztalataival a színházi repertoárunkból spotokat készíteni a világhálóra. Tárgyalok továbbá Dömötör Tamással, Szikora Jánossal, és szeretném meghívni Marton Lászlót is egy operett színpadra állítására. Hozzátenném azt is, Uhrik Dóra írt szakvéleményt a tánctagozatról a pályázatomhoz, de a balett-társulat vezetője ezután is Vincze Balázs lesz.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Közönségvonzó népszínházban gondolkodik Rázga Miklós (fotó: Laufer László, DN)
[/caption]

Az új direktor a Dunántúli Naplónak elmondta, közönségvonzó népszínházban gondolkodik, nem lesznek unalmas bemutatók. Olyan művészi igényű populáris előadásokat kell elképzelni, mint amilyen korábban Pécsett Gogol Revizora, vagy Gorkij Éjjeli menedékhelye volt.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rázga Miklós megbízatása öt évre szól (fotó: Laufer László, DN)
[/caption]

Karrier: színpad, tévé, rendezés

Rázga Miklós (szül.: 1966) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában 1991-ben végzett.
Két évet töltött a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1993 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Emlékezetesebb alakításai: Három testőr – D Artagnan; Kabaré – Cliff; Az ügynök halála – Biff; Imposztor – Kazynski, a direktor; Dühöngő Ifjúság – Cliff Lewis; IV. Henrik – IV. Henrik, A képzelt beteg – orvos.
2000-ben rendezőként színre vitte Pirandello: Nem tudni, hogyan (Ártatlan bűnök) című darabját.
2001-ben elnyerte Pécs Nívódíját.
A tévében is láthattuk: szerepelt a Barátok köztben és a Tűzvonalban című sorozatban.
Színpadon jelenleg több győri darabban is játszik.
Nős, gyermeke 5 éves.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) Rázga Miklós megbízatása öt évre szól (fotó: Laufer László, DN) „Most nem egy politikus avatkozik be egy kulturális intézmény életébe” (fotó: Laufer László, DN) Rázga Miklóst, a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatóját Nagy Csaba alpolgármester mutatta be csütörtökön (fotó: Laufer László, DN) Közönségvonzó népszínházban gondolkodik Rázga Miklós (fotó: Laufer László, DN) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!