újra szól...

2020.08.04. 07:00

Indul a nyári színház, színre lép A szent család

Ma indul a Pécsi Nyári Színház, és augusztus 13-ig három pécsi darab hat előadását láthatjuk. Először szerepel a játékokon a Harmadik Színház, A szent család című színjátékukban pedig találkozhatunk egy nagy nyári színházas visszatérővel, Füsti Molnár Évával is.

Mészáros B. Endre

Fotó: Foto:Toth Laszlo (30-9971035)

– Mikor debütált a nyári színházban?

– Ó, még a múlt évezredben és fantasztikus visszagondolni arra, amikor a varázslatos környezetben lévő Tettye színpadon szerepeltünk. Sokkal jobban emlékszem viszont arra, mikor másfél évtizede az Anna udvarban a Helység kalapácsát rendeztem, vagy amikor annak idején a Hajmeresztő című vígjátékban játszottam.

– Pesti lányként Pécsett van színpadon negyedik évtizede. Mi hozta ide és mi tartotta itt ennyi időn át?

– Nógrádi Róbert igazgató hívására érkeztem, no és a szerelem is közrejátszott, Balikó Tamással a színművészetin ismerkedtünk meg. Én egy évvel hamarabb végeztem, így már 1980-ban itt voltam, majd két évre elhívott a Rockszínház. Aztán visszatértem és 35 éve itt élek. De soha nem bántam meg, mert kitűnő kollégákra találtam.

– Emlékszem, a Gőzben című darabot sok férfi csak azért nézte meg, mert játszott benne, s úgy mondták akkoriban, „a színház legjobb nője”.

– Csak beugróként kerültem be a játékba, a legjobb pedig Vári Éva volt minden téren, hiszen ő volt a legcsinosabb és a legtehetségesebb is. Engem egyébként a külsőségek soha nem érdekeltek.

– Szeretett nyáron játszani?

– Nagyon. Ezeknek a zenés, szórakoztató előadásoknak hihetetlen jó a hangulata.

– Az utóbbi tíz évben mégsem láthattuk itt. Miért?

– Mert hatvan fölöttieknek kevés vidám szerepet írnak. Mindemellett mostanában sem unatkozom, évadonként 10-12 darabban is játszom a kőszínházakban. A Harmadikban ráadásul megkülönböztetett figyelmet kapok drámai karakterekben. És itt alkotótársak vagyunk a rendezésben is.

– Nagyszerűek a színpadi átváltozásai. Otthon is létezik efféle metamorfózis?

– Jó ideig a gombázás volt a nagy kedvencem, de egy ideje új hobbim van: vettem egy portát Hetvehelyen és tanulgatom a zöldségtermesztést. Emellett 95 éves édesanyámat is ellátom az Éger-völgyi otthonunkban.

Ki gondolná, hogy 12 éve nyugdíjas

Füsti Molnár Éva 1953-ban született Budapesten. Gyerekkorában nagy sikereket aratott énekesek parodizálásával, a kőbányai Szent László Gimnáziumban érettségizett, évekig játszott a Pinceszínházban, a Radnóti Színpadon, majd megjött az önbizalma és felvették a Színművészeti Főiskolára. A Pécsi Nemzetiben kezdett 1980-ban, és két éves rockszínházi kitérő után 1985-től folyamatosan itt dolgozik, 12 éve nyugdíjasként, valamint az utóbbi 20 évben a Pécsi Harmadik Színházban. Fia, Borza Endre 29 éves, közgazdászként dolgozik Budapesten.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!