Terényi Gyöngy bőrműves megéli a természet örömét

– Hogy lesz valaki bőrműves napjainkban?

– Nem éppen tipikus a példám. Az még rendben van, hogy szerettem rajzolni, de a nagy lökést az adta, amikor tiniként találtam az utcán egy zacskónyi bőrt, majd elkezdtem belőle mindenfélét barkácsolni. Érettségi után a pécsi Néprajzi Múzeum alkotói ösztöndíj pályázatára érkeztem Magyarlukafára, majd le is költöztem.

– Melyek az ősi bőrkultúránk jellegzetességei?

– Más lovas nomád népekhez hasonlóan főként használati tárgyak készültek bőrből: tarsolyok, lábbelik, övek kézműves módon. A magyar motívumkincsnek pedig az a jellegzetessége, hogy egyetemes jelek alkotják magyar sajátosságokkal.

– Bőrdíszműves, vagy bőrműves valójában?

– A bőrművesség sokkal átfogóbb meghatározás. Bőrműves vagyok, mert a bőrkikészítéstől a tervezésen át a kivitelezésig, sőt az értékesítésig mindent magam csinálok.

– Melyik termékére a legbüszkébb?

– A fonott vállszíjas női tarsolyokra, elől húzott zsebecskével és gombos-hurkos záródással. Ugyanakkor a hagyományos formák megújításán is dolgozom, a kor szellemiségéhez igazítva a motívumokat.

– A bőrművesség időigényes. Miért vállal tanítási kurzusokat is?

– Hogy minél több emberhez eljusson a híre ennek a gyönyörű mesterségnek. Emiatt írtam könyvet is szakmai ismereteimből. A portánkon kialakítottuk a Gyöngyharmat Kézművesházat, ahol nyaranta bőrműveseknek adom át a tapasztalataimat. Június elejétől remélhetőleg indulhatnak újra a kurzusok.

– Mivel foglalkozik, ha elszakad a bőröktől?

– Az a mottóm, hogy „A jó kezű mester a világon is igazít.” Pár évig könyvtáros is voltam, és akkor létrehoztunk a faluban egy kulturális közösséget. Emellett csaknem egy hektár területet művelek, gyümölcsfákkal, konyhakerttel, rengeteg virággal és gyógynövényekkel, mert az a célom, hogy megéljem a természetközelség minden örömét.

Baranyában él közel negyven éve

Terényi Gyöngy 1960-ban született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola bőr szakán érettségizett, az Ormánságban és Gyimesben idős mesterektől gyűjtötte a szakma hagyományait, szerszámait. 1982-ben költözött Magyarlukafára, ahol 10 évet töltött. Élettársa Ponoczky Sándor fafaragó volt, két gyermekünk született: Jakab és Borbála. 1993-tól tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Férje a fiatalon elhunyt Hang Gábor bábművész volt, közös gyermekük Barnabás. Tanított a Hagyományok Házában.15 éve él Átán, élettársa Nyitray Béla autóversenyző.