Kultúra

2015.07.02. 13:28

Vincze Balázs ZSÖK-vezér lesz, de marad a balett élén

Váratlanul jelentette be a pécsi városvezetés, hogy három év után Márta István távozik a Zsolnay-negyed éléről, és ősztől Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője veszi át a helyét.

Gűth Ervin

A Zsolnay Örökségkezelő elmúlt 5 évében eddig három vezetőváltozás történt. Először Ruzsa Csaba és Bozóky Anita, majd Ruzsa távozása után Márta Isván kinevezéséig Bozóky vezette a ZSÖK-öt.

Márta István nyugdíjazását nem kívánta kommentálni, csak annyit árult el, hogy örömmel fogadta Páva Zsolt felkérését, és szívesen lesz a polgármester kulturális stratégiai tanácsadója.

A keddi döntéseket követően megkerestük a Pécsi Balett vezetőjét, Vincze Balázst is, aki elmondta, hogy nagyjából másfél héttel ezelőtt kapott felkérést a tisztségre a polgármestertől. Természetesen örült, ugyanakkor nem szeretett volna a balett élén elért eredményeknek hátat fordítani. Némi mérlegelés után jutott arra az álláspontra, hogy mindkét feladat elvégzéshez érzi magában az erőt és érdekli is az új kihívás, ezért igent mondott.

A ZSÖK vezetéséhez kapcsolódó feladatok átadása-átvétele Vincze szerint egy hónapig fog tartani, ezért már augusztus 1-jétől részt vesz a cég mindennapjaiban. A Pécsi Balett vezetője szerint azért is szerencsés, hogy nem rivalizálás és pályáztatás útján lett egy új vezető kijelölve, mert így sokkal nyugodtabb lehet az átmenet.

Pró és kontra

+ Vincze nemcsak szakmai téren bizonyított a társulat szakmai vezetésével, de intézményvezetőként is stabil működést hozott a Pécsi Balett életébe. Jól ismeri a helyi kulturális életet, de kapcsolati hálójának, egyéb tisztségeinek köszönhetően az országos kultúrpolitikára is van rálátása.

- Nem pályázat, szakmai program útján került a pozícióba, hanem polgármesteri felkérésre, amit a közgyűlés szentesített. Összművészeti fesztiválok szervezésében nincs sok tapasztalata. A városvezetés nem várta meg a kormányzati álláspontot is képviselő munkacsoport vizsgálatának eredményét.

- Nem pályázat, szakmai program útján került a pozícióba, hanem polgármesteri felkérésre, amit a közgyűlés szentesített. Összművészeti fesztiválok szervezésében nincs sok tapasztalata. A városvezetés nem várta meg a kormányzati álláspontot is képviselő munkacsoport vizsgálatának eredményét. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!