Lemezvágó

2009.02.07. 15:32

A magyar könnyűzenei Monty Python

Meglehetősen kevesen tudnak róla, pedig így igaz: 1983-ban a Bikini elkészítette minden idők egyik legszellemesebb, legfrissebb magyar rocklemezét. Igaz, ennek nem sok köze volt ahhoz, amit később a Bikini nevű formációtól megszokhattunk.

Violator

Valljuk be, Nagy Feró és a Bikini neve nem feltétlenül cseng jól manapság. Ferónak nehéz megbocsátani azt a hosszan elnyújtott harakirit, amit a kilencvenes években elkövetett politikai szerepléseivel és a Beatrice leamortizálásával, a Bikini-féle kiherélt alterrock pedig már akkor is némileg gyanús volt.

A nyolcvanas évek elején azonban egy rövid ideig Feró és a Bikini egyfelé járt, már csak azért is, mert Nagy Feró alapította a zenekart. A Beatrice akkoriban az aczéli kultúrpolitika Tűr címkéje helyett a Tilt-ot kapta és Ferónak nem volt más választása, mint új zenekart összehozni. Ez lett a Bikini, amelynek első lemezeiben nem sok közös van a D. Nagy Lajos vezette felállás mérsékelten izgalmas alterrockjával.

Annak idején, kiscsoportos óvodás koromban posztcumi és prebambi korszakomat éltem, Lojzi  Bikinije pedig sosem érdekelt túlzottan, így jó idő kellett ahhoz, mire a nyolcvanas évekbeli magyar undorgrund feltérképezése során eljutottam a Hova lett címet viselő, ''83-ban megjelent Bikini lemezhez, ez viszont szerelem volt első hallásra.

A nyolcvanas évek magyar undergroundja jól körülhatárolható karakterrel bír, ami nem csoda, tekintve, hogy a különböző formációk tagsága nagyobbrészt egymást cserélte. A neurotikus, depresszív zenék és szövegek mai napig jól átadják az echte magyar életérzést, de néha nem árt valami mást is hallgatni, ami szintén nem tartozik a mainstream könnyűzenébe. Ez a más volt annak idején a Nagy Feró alapította Bikini, amit leginkább a poénpunk Toy Dollz és a szürrealista, dadaista A.E. Bizottság közé lőhető be, már ha ilyen botorságra adnánk a fejünket. A Hova lett, és folytatása, a XX. századi híradó szellemes ötletekkel teli, punkos beütésű, ám csak a punkkal le nem írható zenét tartalmaz, tele idézetekkel és poénokkal. A lemezt lehetetlen beskatulyázni, épp ezért őrzi frissességét mai napig: az egymás után sorakozó zseniális ötleteket feszes punkzene köti össze, a lehető legváratlanabb helyeken beszúrt zenei idézetekkel vegyítve és az egészre Feró önfeledt éneklése (rikoltozása, ordibálása, elélvezése, stb.) teszi fel a koronát.

A bevezető Jó szelet kívánok után következő Maradj már egy szerelmi aktus folyamatát dolgozza fel sajátos eszközökkel, és ez csak a kezdet. Az egymás után sorakozó számok fittyet hánynak a hagyományos könnyűzenei struktúrának és előszeretettel használnak fel máshonnan származó zenei töredékeket. Ez manapság, a samplerek korában már nem nagy szám, de annak idején kevéssé elterjedt eljárás volt. Nagy Feróék ténykedése kábé olyan, mint egy könnyűzenei Monty Pythoné. A Nem leszek sohasem a játékszered című sláger feldolgozása leginkább a Devo pár évvel korábbi Satisfaction újraértelmezésére hajaz, a Ki csinál szódát első részében a Répa, retek mogyoró című gyerekmondóka keveredik össze punk alapokkal, máshol pedig a favágók életébe nyerhetünk betekintést.

Az önfeledt bolondozás közben csak nyomokban bukkan elő a magyar underground klausztrofóbiás  atmoszférája, és ott is gúnyt űznek a korszak jogos paranoiájából, mint például a Jáiáó, Eládió című nótában. A tüske azért persze benne van a mai hallgatóban is, tudván, hogy lehetetlenítették el annak idején Feróékat; talán mégsem annyira vicces ez a történet. Annak fényében különösen nem, hogy az ebben annak idején aktívan résztvevő arcok mai napig élik világukat, de ennek feszegetése már nagyon aktuálpolitik lenne.

A záró Gyerekmese zsenialitásáról felesleges lenne hosszan értekezni, álljon itt egy részlet a szövegből: 
„Történt egyszer, hogy nagyon éhes lett a kismadár.
-Éhes vagyok! Éhes vagyok! - rikoltozta.
-Csendbe legyél már, annyira éhes kismadár! - mondam neki.
Aztán ennyiben maradtunk.
Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek”

A Nagy Feró -féle Bikini még egy lemezt élt meg, aztán mindenki ment tovább a maga útján: a Bikini fékezett habzású lázadásával sztár lett, a Beatrice rövid időre szintén, de a ''83-84-es frissességet már egyik csapat sem érte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!