Hírek

2004.10.14. 10:58

Taróczy Balázs is keresi, kiből lehet teniszmester

Versenyigazgatóként irányítja a játékot napjainkban a wimbledoni párosbajnok, Taróczy Balázs (50), aki a csaknem két évtizeddel ezelőtti világraszóló diadal után a tenisz valamennyi „változatába” belekóstolt.

Árvay Sándor

Volt Muster és Ivanisevic edzője, sportdiplomata, szövetségi alkalmazott, szervezett rangos bemutató tornákat, ült a kapitányi kispadon és volt az MTSZ szakmai alelnöke is. Most ő a Raiffeisen Grand Prix-sorozat főnöke.
– Három évvel ezelőtt indítottuk e hazai versenyformát, mely akkor azoknak a játékosoknak kínált jelentős vetélkedési lehetőséget, akiknek a nemzetközi tornák még túl erősek, ám céljuk az, hogy idővel ott is próbára tegyék tudásukat – mondta a sorozat ötletgazdája, a világranglistán egykoron 15. helyen is jegyzett háromszoros páros világbajnok Taróczy Balázs. – Tavaly a hat hazai torna mellé már négy magyarországi dollárdíjazású versenyt is felvettünk a programba, az idén pedig még előrébb léptünk, s a hat ITF Futures viadal képezi az alapot. Az itt legjobban szereplő magyarok kapnak meghívást az év végi mestertornára. Szemmel látható a fejlődés, érzik, hogy a hazai élmezőny ráérzett a profi tenisz ízére. Mindegyik versenyünkön zsúfolt volt a selejtezők táblája is, általában hetven-száz jelentkező volt, s a mezőny felét a magyarok képezték.
Májustól október elejéig hat helyszínen volt alkalom a pontszerzésre (Szolnok, Hódmezővásárhely, Miskolc, Sopron, a népligeti IDOM-tenisztelep és Kaposvár rendezett világranglistás tornát), s a legjobb nyolc magyar játékos december 10–12. között a budai Szépvölgyi Teniszcentrumban mérkőzik.

Mesterjelöltek

A pontverseny élcsoportjának végeredménye:

Balázs György 125, Bardóczky Kornél 108, Kiss Sebő 84, Böröczky Zoltán 51, Kellner Ádám 47, Tatár Zsolt 44, Hultai Gergely 26, Lukács Dénes 20, Pákai Norbert 18, Krafcsik Tamás 12 pont. A mestertornán a hét legjobb mellett a címvédő Sávolt Attila indulhat. Amennyiben Sávolt nem épül fel sérüléséből, akkor a sorozat nyolcadik helyezettje kap meghívót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!