Box és Hollywood

2018.05.08. 16:20

Bruce Willis lesz Mike Tyson edzője

Bruce Willis játssza Mike Tyson felfedezőjét és edzőjét a Cornerman című filmben - osztotta meg értesülését a Variety.com.

A Cornerman a 80-as évek New Yorkjában játszódik, amikor a bokszlegendákat edző Cus D'Amato (Willis) felfedezi a 13 éves Tysont. A fiatal bokszoló szerepét még nem osztották ki. A filmet a Golden Globe-díjas Homeland-sorozat rendezőként debütáló színésze, Rupert Friend forgatja. A produkció felvételei ősszel kezdődnek.

„A történet két fergeteges tehetség egymás iránti mély szeretetéről szól, mindketten elég bátrak ahhoz, hogy megosszák egymással félelmeiket és ezzel egyre jobb teljesítményre sarkallják egymást”

- fogalmazott közleményében a rendező. Hozzátette: filmje arról is szól, hogy küzdeni kell azért, amiben hiszünk, és felveti annak kérdését, hogy valójában mit is jelent az erő.

Mike Tyson volt húszévesen a legfiatalabb nehézsúlyú bokszoló, aki valaha világbajnokságot nyert. Versenyzői pályafutása 1985-től 2005-ig tartott. Közben 1992-től három évig börtönben ült, miután szexuális erőszak miatt elítélték. Tyson tagadta a vádat. A börtönben áttért az iszlám hitre.

A nehézsúlyú profi bajnokról 1995-ben Uli Edel forgatott tévéfilmet, amelyet Acélököl – Tyson címmel mutattak be. Életéről dokumentumfilmek is készültek.

Borítókép: Bruce Willis. Fotó: Wikimedia / Gage Skidmore

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!