megemlékezés

2019.07.03. 17:04

Rajongókkal együtt gyászolta édesanyját Vilmos herceg

Nagyon közvetlenül viselkedett a gyászolókkal, s meghatódott a tömegtől.

Fotós: AFP

Nem várt meglepetés fogadta a gyászoló népet, akik a Kensington-palota előtt gyűltek össze megemlékezni a szülinapos Dianáról. A több mint húsz éve elhunyt hercegnő idősebbik fia, Vilmos herceg tette tiszteletét a virrasztók között hétfőn, este hét óra előtt nem sokkal – írja a Borsonline.

A megemlékezők már hajnali fél 6-kor összegyűltek a palotánál, elhelyezték a virágcsokraikat, mécseseket és képeket a Szívek Hercegnőjéről, aki aznap az 58. születésnapját ünnepelte volna.

A Daily Mailnek nyilatkozó egyik szemtanú szerint a herceg nagyon közvetlenül viselkedett velük, látszott, hogy meghatódott a tömeget látva.

Vilmos azt mondta nekünk, hogy tud róla, hogy évek óta virrasztást rendezünk Diana szülinapján, s hálás érte – elevenítette fel az 59 éves John Loughrey. – Azt mondta, nagyon megérinti őt, hogy ennyi szeretet adunk az édesanyjának. Mondtam, hogy minden vasárnap imádkozok Dianáért a templomban. Azután kezet fogott velem, határozott kézszorítás volt. Még mindig remegek az élménytől, nagyon megható volt – tette hozzá a férfi.

Nagyon kedves gesztus volt tőle, hogy kijött közénk. Az anyja fia – méltatta Vilmost egy másik virrasztó is.

A Daily Mail úgy tudja, a herceg még váltott néhány szót a jelenlévőkkel, majd nagyjából hét perc múlva távozott is.

MEGHAN HÁTAT FORDÍTOTT A CSALÁDJÁNAK

Ugyan Harry herceg nem csatlakozott a bátyjához, amikor meglátogatta a virrasztókat, de az otthonában ő is bizonyosan megemlékezett a fontos dátumról. A brit királyi família nagyon összetartó, ám ez nem mondható el Harry feleségének a családjáról. Meghan csak az édesanyjával tartja a kapcsolatot, s a Daily Mail információi szerint végleg eldöntötte, hogy az apai ágat kizárja az életéből, a fia, Archie védelme érdekében. Meghan az apósára, Károlyra tekint apaként. Az esküvőn ő kísérte Meghant az oltárhoz, s a hercegné azóta is atyai támaszt lát benne.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!