2021.06.30. 05:50
Túl fiatalnak gondolták az orvosok a halálhoz: egy héttel később bekövetkezett a legrosszabb
Egy 34 éves férfit azért küldtek haza az orvosok a kórházból, mert szerintük fiatal volt ahhoz, hogy ilyen súlyos betegsége legyen. Azt hitték, csak refluxos. Nem sokkal később bekövetkezett a legrosszabb.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Tim Smith először 2018-ban kapott egy enyhébb szívrohamot, akkor gyógyszerekkel kezelték. Tavaly februárban ismét szorítani kezdett a mellkasa, akkor koszorúérgörcsöt állapítottak meg az orvosok. Ismét gyógyszereket kapott, de a fájdalma nem enyhült. Májusban
ismét felkereste orvosát, aki azt mondta, refluxos, így ennek megfelelő készítményeket írt fel neki. Ezután még háromszor kórházba került, de negatív vérvizsgálatok után mindig hazaküldték.
Az utolsó ilyen eset után egy héttel azonban otthonában összeesett.
Utolsó erejével még hívni tudta a feleségét, aki azonnal megkezdte az újraélesztést, de sajnos a kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.
A feleség, Zaskia beperelte a kórházat, amiért nem látták el a férjét. Azt mondja, nem akarja, hogy más gyermek is úgy veszítse el az édesapját, ahogy az ő kislányai – írja a Mirror nyomán a life.hu.
Bulvár-celeb
- Ez a legfrissebb, amit tudni lehet Sallai Nóra állapotáról
- Pár percen múlik évente 2000 magyar nő élete
- Halálos csók: ritka betegségben szenved egy fiatal nő
- Micsoda örömhír! Gáspár Laci nagypapa lesz
- Szarvas Andi elárulta, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt