Nincs még megoldás

2022.01.21. 15:41

Nagy baj lehet a NASA szerint: bármikor becsapódhat egy aszteroida a Földbe

A Föld mozgásai miatt az aszteroidák egy része „mozdulatlan" objektumnak tűnhet a műszereink számára, ami megnehezíti észlelésüket – erre jutott a NASA tanulmánya, ami azt vizsgálta, miért nem vették észre időben a szakértők a Földet 2019-ben mindössze 70 ezer kilométerre megközelítő 2019 OK katalógusjelű kisbolygót.

A 100 méter széles aszteroidát mindössze 24 órával a megérkezése előtt detektálták a csillagászok. Ennek pedig a kutatók szerint az volt az oka, hogy a Föld Nap körüli keringése és saját tengely körüli forgása miatt az objektum szinte teljesen mozdulatlannak tűnt a földsúroló kisbolygókat kereső Pan-STARRS1 program számára.

Az eredmények alapján a szakértők úgy gondolják, a Föld keleti irányú forgása miatt a kelet felől, az úgynevezett „veszélyes zónából" érkező aszteroidák nagyjából fele túl lassúnak tűnhet ahhoz, hogy időben észleljük őket. Emiatt az automata szoftverek által üzemeltetett távcsöveink frissítésére lenne szükség.

Ha ez a jelenség nem játszana közre, akkor a 2019 OK aszteroidát már négy héttel az elhaladása előtt észrevettük volna"

– nyilatkozta a Daily Mail weboldalának a kutatást jegyző tudós, Richard Wainscoat, a University of Hawaii kutatója - írja az Origo.

 

Forrás: Science Photo Library via AFP / AFP

A földközeli objektum (Near Earth Object, NEO) olyan aszteroida, üstökös vagy meteoroid, amely 1,3 Csillagászati Egység, azaz 194,5 millió kilométer (1 CSE; Föld-Nap középtávolság, megközelítőleg 149,5 millió kilométer) távolságon belül metszi a földpályát, ezért elvileg fennáll az ütközés veszélye.

 

1994-ben az Egyesült Államok kongresszusa arra utasította a NASA-t, hogy keresse meg az 1 kilométernél nagyobb átmérővel rendelkező aszteroidák 90 százalékát. A projekt 2011-ben végződött, ezért az űrügynökségnek újabb feladatot adtak: 

a cél az volt, hogy 2020 végéig találja meg az összes földközeli objektum 90 százalékát. Ez a célkitűzés egyelőre nem teljesült, 2022-re a kutatók a NEO-k csupán 40 százalékát azonosították.

 

A kisbolygók jelentette fenyegetés a Ne nézz fel! című film sikere miatt került ismét reflektorfénybe. Richard Wainscoat szerint azonban nincs különösebb okunk a félelemre.

Ha tényleges veszélyt jelentő aszteroida közeledne, egészen biztosan nem maradnánk tétlenek

– vallja a tudós.

A NASA pedig valóban nem tétlenkedik: tavaly novemberben indult el a DART (Double Asteroid Redirection Test) névre keresztelt küldetés, amely során egy űreszközt fognak ütköztetni egy aszteroidával, amitől annak pályája módosul. A szonda várhatóan 2022 szeptemberében éri el célpontját, a Didymos–Dimorphos-kisbolygópárost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában