drága az idei nyár

2018.08.09. 09:21

Jelentősen emelkedhet a villanyszámla a kánikula miatt

Franciaországban, Németországban, Finnországban és Svédországban leállították, illetve visszaszorították több atomreaktor működését is a hőség miatt, ami rányomhatja bélyegét az energiaárakra, melyek Norvégiában július közepén már megduplázódtak.

Az Európa-szerte pusztító hőség miatt több atomerőművet is leállítottak részlegesen és ideiglenesen, éppúgy, mint 2003-ban, 2006-ban és 2015-ben. A francia áramszolgáltató, az Electricité de France (EDF) múlt hét végén rendelte el három atomerőmű négy reaktorának leállítását: kettőt a Bugey atomerőműben, egyet-egyet pedig St. Albanban és Fessenheimben kapcsoltak le – írja cikkében a Világgazdaság.

A döntés hátterében az áll, hogy az atomerőművek működéséhez elengedhetetlen hideg vizet a Rhone és a Rajna folyók biztosították, ám a hőségben ezek is rettenetesen fölmelegedtek. A Rajna svájci szakaszán a hatóságok egy tonna elpusztult halat fogtak ki a vízből, a hollandiai szakaszon pedig kiszáradt a folyó a part mentén, s napról napra csökken a vízszint.

Nem az EDF az egyetlen vállalat, amely atomreaktorok leállítása mellett döntött, a svéd Vattenfall áramszolgáltató is kénytelen volt felfüggeszteni egyik reaktorában a munkálatokat, de Finnországban, Németországban és Svájcban is csökkentették a termelést több atomerőműben.

A paksi atomerőmű szintén arról számolt be a honlapján, hogy a Duna magas hőmérséklete miatt csökkent a kondenzátorok hatásfoka, a közlemény szerint azonban egyelőre nem merült fel a blokkok leállítása.

Nem csak a francia fogyasztók kiadásaira gyakorolhat számottevő hatást az EDF atomreaktorainak korlátozott energiatermelése, mivel amellett, hogy az 58 reaktor biztosítja az ország áramellátásának bő 75 százalékát, jelentős mennyiségű energiát exportál a szomszédos államokba is. A francia kormány annak érdekében, hogy az ország ne függjön annyira az atomenergiától, hétfőn jóváhagyott 103 napenergia-projektre beérkező ajánlatot.

Norvégiában már most is látszik az aszály és forróság hatása a villanyszámlákon: július közepén éves viszonyításban csaknem duplájára nőttek az energiaárak.

Az atomreaktorok hőség miatti leállítása vagy működésük korlátozása nehezítheti a megfelelő ellátást, illetve rányomja bélyegét az energiaárakra is – idézi a norvég vízvagyon- és energiagazdálkodási igazgatóság, az NVE energiaügyi igazgatóját, Vegard Willumsent a Reuters hírügynökség.

A hőség nem kizárólag az energiaiparban okozott fennakadásokat: mezőgazdasági problémákat is generált az aszály.

Az időjárás miatt az Egyesült Királyság répakivitele 30-40, hagymaexportja pedig legalább 25 százalékkal visszaeshet, míg Hollandia kukoricatermésének mintegy 60 százaléka, Németország krumplitermésének 25 százaléka mehet tönkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!