meglepetés

2018.11.29. 12:36

Szellemi kulturális örökség lett a reggae

A Jamaicából induló, különleges ritmusú zene nemzetközi sikere Bob Marley-nak köszönhető.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: FREDERIC J. BROWN

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes bizottsága Port Louis-i tanácskozásán úgy döntött, hogy felkerül a reggae zenei műfaj az emberiség szellemi kulturális örökség listájára.

A jelölést a műfaj hazája, Jamaica nyújtotta be. „A reggae egyedülállóan jamaicai. Ezt a zenét mi hoztuk létre, és a világ összes szögletébe átterjedt” – érvelt Olivia Grange, a karibi szigetország kulturális minisztere a tanácskozáson.

A műfaj jellegzetességét különleges ritmusa, a taktusok közötti hullámzás adja, nemzetközi sikere pedig Bob Marleynak köszönhető. A reggae-t gyakran hozzák összefüggésbe a rasztafári mozgalommal, amely hatással volt számos kiemelkedő reggae zenészre a '70-es, és '80-as években.

A reggae mellett kilenc másik hagyományt, ünnepi rítust, előadóművészetet, régi kézműves gyakorlatot vett fel a bizottság a szellemi kulturális örökség listájára, köztük a dél-franciaországi parfümkészítés gyakorlatát, az azeri-török-kazah kezdeményezésű 12 mondából álló Dede Korkut könyvét, a fehér, a sarlós gamandor gyógyfű betakarításának bosznia-hercegovinai hagyományát, a horvátországi Medimurska popevka népdalt, a kubai Las Parrandas népművészeti fesztivált és a kékfestés hagyományát Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és Szlovákia kezdeményezésére.

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat, előadóművészeteket, ünnepi rítusokat, társadalmi gyakorlatokat, régi tudományágak tudásanyagát tartalmazza. A mauritiusi fővárosban hétfőn kezdődött és december elsejéig folyó ülésen több mint 40 hagyomány jelöléséről döntenek.

Borítókép: Rohan Marley, a reggae művész, Bob Marley fia

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!