Restaurálva

2018.09.21. 14:37

A lyoni Lumiére Fesztivál bemutatja a Hannibál tanár úr című filmet

Fábri Zoltán filmje a harmincas évek fasizálódó Magyarországán játszódik, ugyanakkor a Rákosi-korszak módszereit tárja fel.

Forrás: fortepan

Fotó: HUNYADY JÓZSEF

A restaurált filmek legjelentősebb európai seregszemléjén, a lyoni Lumiére Fesztiválon Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című, teljeskörűen felújított klasszikus filmjét október 16-án és 17-én vetítik az archívumok kincseit és ritkaságait bemutató szekcióban.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a 2009 óta minden évben megrendezett Lumiére 2018 Grand Lyon Film Festival a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatójának, Thierry Frémaux-nak és az Oscar-díjas francia filmrendezőnek, Bertrand Taverniernek közös rendezvénye.

Védnökei között van Martin Scorsese, Quentin Tarantino, Catherine Deneuve és Wong Kar-wai is.

A seregszemlének Lyon városának több filmszínháza mellett a Lumiére testvérek egykori palotájában kialakított Lumiére Intézet épülete ad helyet, ami arról nevezetes, hogy itt forgatták le a világ első filmjének számító A munkaidő vége című filmet.

Az idén október 13. és 21. között szervezett mustrára ismét egy Fábri-film, a Hannibál tanár úr Filmarchívum és Filmlabor által restaurált kópiája kapott meghívást.

Fábri Zoltán közvetlenül a forradalom előtt, 1956. október 18-án bemutatott munkája az egyik első, vizuális nyelvében is modern magyar filmparabola, amely különleges érzékenységgel ábrázolta, mennyire manipulálható a tömeg, és milyen cselekvési lehetőségei vannak a kisembernek egy embertelen korban.

Hőse egy jelentéktelen latintanár, Nyúl Béla, aki Hannibálról írt ártatlan tanulmánya miatt a politika demagóg támadásának kereszttüzébe kerül. Bár a film a harmincas évek fasizálódó Magyarországán játszódik, ugyanakkor a Rákosi-korszak indítórugóit, módszereit tárja fel.

A Hannibál tanár úr 1957-ben elnyerte a Karlovy Vary filmfesztivál első díját, 1968-ban a magyar filmkritikusok szavazásán bekerült minden idők 12 legjobb magyar filmje közé, majd ugyanennek a szavazásnak az új, 2000-ben tartott verziójában, az Új Budapesti Tizenkettőbe is.

A francia seregszemle eddig a restaurált magyar filmek közül Tóth Endre (André de Toth) Két lány az utcán, Kertész Mihály A tolonc, Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című filmeket mutatta be.

A magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja 2017-ben indult a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívumban. A hosszú távra tervezett program keretében 2017-ben Fábri Zoltán születésének 100. évfordulóján 14 Fábri-mű újult meg, köztük a Körhinta (1955), Hannibál tanár úr (1956), az Édes Anna (1958), a Két félidő a pokolban (1961), A Pál utcai fiúk (1968), az Isten hozta őrnagy úr (1969), és Az ötödik pecsét (1976).

Fábri Zoltán filmjeit a Filmarchívum tavaly óta a rendező születésének 100. évfordulója alkalmából kiadott díszdobozos életmű-sorozatban jelenteti meg.

 

Borítókép:

Fábri Zoltán / Fortepan – HUNYADY JÓZSEF

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!