ötéves projekt

2018.04.24. 19:23

Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet

Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet és a hozzá tartozó minaretet, amelyet az Iszlám Állam 2017-ben robbantott fel a város ostromakor.

Moszul, az egykori bibliai Ninive az ókorban az Asszír Birodalom fővárosa volt, ma Irak északi részén áll.

A 12. században épült al-Nuri nagymecsetből kiáltotta ki az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet a „kalifátusát”. Három évvel később pedig dzsihádista harcosai felrobbantották, mielőtt az iraki erők visszafoglalták volna a várost.

A Moszulért folyó küzdelem csaknem kilenc hónapig tartott, a város jelentős része elpusztult, több ezren haltak meg a polgári lakosok közül, és több mint 900 ezren menekültek el.

A BBC News szerint az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt (13 milliárd forintot) adományozott a híres történelmi mecset újjáépítésére. Az ENSZ kulturális szervezete pedig közölte, hogy egy ötéves vállalkozás keretében hűen állítják helyre és építik újjá a felrobbantott mecsetet és minaretjét.

Az UNESCO igazgatója hangsúlyozta: a nemzetközi szervezet, az Egyesült Arab Emírségek és az iraki kormány együttműködése mindeddig példátlan összefogás egy iraki kulturális örökségi helyszín újjáépítésére.

Az első évben az al-Nuri nagymecset környékének megtisztítása és a dokumentálás zajlik majd, és közben megtervezik a rekonstrukciót. A következő négy év a restaurálással és újjáépítéssel telik.

A projekt részeként Moszul történelmi kertjeit és közterületeit is helyreállítják, továbbá egy emlékhely és múzeum is épül majd.

Az Egyesült Arab Emírségek kulturális minisztere hangsúlyozta: az ötéves projekt nemcsak a mecset újjáépítéséről szól, hanem arról is, hogy reményt adjanak a fiatal irakiaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!