siker

2018.05.02. 18:22

Korpási Bálint és Kiss Bálint bronzérmet szerzett a birkózó Eb-n

Szabó László pedig az ötödik helyen végzett Kaszpijszkban.

Korpási Bálint bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. Kiss Bálint teljesítménye is bronzot ért, Szabó László pedig az ötödik helyen végzett a versenyen.

Technikai tussal nyert Korpási

A BVSC tavalyi Eb-győztese a helyosztón a lengyel színekben versenyző, örmény származású Gevorg Sahakyannal találkozott, miután keddi, véleményes vereségét követően a szerdai vigaszágon simán verte cseh riválisát.

A helyosztó esélyese egyértelműen az utóbbi években klasszissá érő Korpási volt, ennek ellenére nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek az éremcsata, végül mégis az lett.

Sahakyan intenzíven kezdte a meccset, egy pillanatra sem állt meg Korpási előtt, csapkodott, izgett-mozgott, de viszonylag hamar kiderült, hogy leginkább riválisa fogásait akarja megakadályozni, semmint akciót indítani. Így látták ezt a bírák is, akik másfél perc után intették a lengyelt, ami végül eldöntötte a meccset.

Korpási Bálint lentről gyönyörűen fogta össze riválisát, kiemelte és eldobta, majd pörgette, és újra eldobta, ráadásul Sahakyan utóbbinál – a lengyelek által kért videózás alapján is – szabálytalankodott, így végül a magyar 10-0-ás technikai tussal diadalmaskodott.

„Az örményeknek általában ilyen a stílusuk, az első egy perc nehéz ellenük, ám aztán szerencsére leküldték, onnan már nem adtam neki esélyt”

- nyilatkozta az MTI-nek Korpási hozzátéve, hogy ismerte korábbról mostani ellenfelét, hat évvel ezelőtt – fordított emelésből csinált akcióval – kikapott tőle.

Korpási azt is megjegyezte, összességében erős hiányérzettel zárta az Eb-t.

„Jó ez az érem, de nekem most a döntőben kellett volna birkóznom. Sajnálom a tegnapi Kurak elleni meccsemet, ahol nem csupán vele kellett megküzdenem, de nem akarom csak a bírókra fogni, én is hibáztam”

- mondta a magyar birkózó.

A 31 éves sportoló, aki karrierje második Eb-harmadik helyét gyűjtötte be, a magyar küldöttség második bronzérmét szerezte Dagesztánban Lőrincz Tamás (77 kg) keddi sikerét követően.

Kiss Bálint is bronzérmes

A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs is bronzérmes lett szerdán, így két harmadik és egy ötödik hellyel zárt a magyar küldöttség.

A 2009-es világbajnok 35 éves magyar három győzelmet és egy – a negyeddöntőben – elszenvedett vereséget követően érkezett a helyosztó csatára, amelyben a német Ramsin Azizsir volt az ellenfele, aki egy éve még egy súlycsoporttal lejjebb volt bronzérmes az Eb-n.

A mérkőzés az elején egészen szokatlan képet mutatott, ugyanis a Kiss meccseire máskor jellemző öldöklő küzdelem helyett óvatoskodva terelgették egymást a szőnyegen a felek, alig értek a másikhoz, mintha tilos lenne fogást keresni.

A „pantomimezést” talán egy kevéssel az iráni és magyar felmenőkkel rendelkező Azizsir csinálta jobban, így őt intették meg először, lentről pedig a BVSC kiválósága szépen megpörgette, és 3-0-ás előnybe került.

A szünetig nem változott a helyzet, azt követően viszont a veterán magyarnak nagyon kellett mennie előre, hogy elkerülje a visszaintést, ami annak ellenére sem sikerült, hogy szemre ő volt az aktívabb, Azizsir ugyanis folyamatosan hátrafelé közlekedett a szőnyegen.

Sike Andrásék értetlenül álltak a bírói döntés előtt, ám nem volt miért aggódniuk, miután Kiss pillanatok alatt kibújt ellenfele karjaiból és felállt. Azizsir utolsó szalmaszálként a videózásba kapaszkodott, szabálytalan védekezést reklamált, ám a felvételek alapján erről szó sem volt, a bírák sem látták ezt másként, így egy újabb pontot kapott Kiss, azaz összességében könnyedén nyerte meg a bronzérmet.

Sike András szövetségi kapitány adott némi magyarázatot a meccs elején történtekre, miszerint a terv az volt, hogy Kiss Balázst intsék először, és a második menetben visszaintesse ellenfelét, de a németek is ugyanígy gondolkodtak.

„Máskor a szívről, meg az akarásról szoktam beszélni, de ez a mostani a taktikázás diadala volt”

- nyilatkozta Kiss Balázs, aki harmadik Eb-bronzát szerezte meg szerdán.

„Próbának szántam ezt a versenyt, kíváncsi voltam, hogyan működnek az új szabályok, nekem hogyan megy így a birkózás. Nagyon örülök, hogy mindenkit meg tudtam pörgetni, még a szerb-grúzt is, akit korábban egyetlen egyszer sem sikerült. Lépésről lépésre megyek tovább, jöhet a budapesti világbajnokság”

- tette hozzá.

A tavaly a vb-n és Eb-n is harmadik Kiss a magyarok harmadik dobogós helyét szerezte meg Dagesztánban Korpási Bálint (72 kg) és Lőrincz Tamás (77 kg) bronzérmét követően.

Szabó László ötödik

Egy már szinte megnyert mérkőzést veszített el a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szabó László, így ötödik helyen végzett az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A kedden egészen az elődöntőig menetelő, ám ott vereséget szenvedő újpesti versenyző a bolgár Daniel Alekszandrovval küzdött meg a bronzéremért, és egészen a hajráig úgy tűnt, felállhat majd a dobogóra.

A mérkőzés nem volt látványos, akciót egyáltalán nem láthatott a publikum. A két birkózó óriási erőket mozgósított ugyan, ám leginkább csak a szőnyeg közepén kínozták egymást. A küzdelem Szabónak kedvezett sokáig, a mérkőzésvezető őt látta aktívabbnak, így az első és a második szakasz közepén is ellenfelét intették. Mindez 2-0-ás előnyt jelentett a magyar számára, ám az kissé fájó volt, hogy lentről egyszer sem tudott akciót csinálni a bolgáron.

Egészen 5:30 percig semmi jel nem utalt arra, hogy az UTE kötöttfogásúja bajba kerülhet, a bolgár ugyan ekkor már nagyon ment előre, Szabó pedig sokszor volt kénytelen hátrálni, de biztosnak tűnt a siker. Viszont a hajrában már a 26 éves magyart figyelmeztette a bíró, majd 14 másodperccel a vége előtt két pontért megintette. Ezzel már Alekszandrov volt kedvező helyzetben, ráadásul a videózás után sem változtattak a bírók (2-3), így a meccset és ezzel az érmet is a bolgár nyerte meg.

„Ez nem volt két pont, egy pont, intés, nem értem”

- értetlenkedett Sike András szövetségi kapitány, míg Repka Attila edző inkább Szabóra volt mérges.

„Meg kellett volna állni előtte, 14 másodpercet kellett volna kibírni, ilyen nincs”

- kiabálta dühösen a szakember.

A kötöttfogásúak számára ezzel véget ért a kontinensviadal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában