Nagy bejelentés

2018.09.11. 13:08

Hivatalos: Räikkönen elhagyja a Ferrarit

A finn Forma-1-es pilóta még az idény végén távozik eddigi csapatától és visszatér a Sauberhez.

RAIKKONEN Kimi (fin), Scuderia Ferrari SF71H, portrait during 2018 Formula 1 FIA world championship, Italy Grand Prix, at Monza from august 30 to september 2 - Photo DPPI

A Ferrari pontosan öt évvel azután, hogy bejelentette Kimi Räikkönen visszatérését a csapathoz, ma hivatalos oldalán közölte, a finn pilóta 2018-as szezon végén távozik a gárdától, míg pályafutását a Saubernél folytatja. Helyét pedig a svájci gárda újonca, Charles Leclerc veszi át – írja a Nemzeti Sport.

A vörösök közleményükben többek között azt írják: „Kimi sokat adott a csapatnak, versenyzőként és emberi tulajdonságai révén is. Döntő szerepet játszott az istálló fejlődésében és nagyszerű csapatjátékos volt. A csapat bajnoka és örökké a családunk része marad. Köszönettel tartozunk neki, és a legjobbakat kívánjuk a jövőre nézve az egész családjának” – idézi a Ferrarit az M4Sport.

A finn versenyző ahhoz a Sauberhez tér vissza, amelynél Forma-1-es pályafutását kezdte 2001-ben. Az értesülést a 2007-es világbajnok közösségi oldalán is megerősítette.

A Nemzeti Sport összegzése szerint a Jégember eddig 285 nagydíjon állt rajthoz a száguldó cirkuszban, és ezen időszak alatt 18 pole pozíció, 46 versenyen futott leggyorsabb kör, 100 dobogó, 20 győzelem, illetve 1 világbajnoki cím íródott a neve mellé, miközben Michael Schumacher 2004-ben megkaparintott 7. címe óta máig ő az egyetlen Ferrari-pilóta, aki felülhetett a sportág trónjára.

Borítókép: FLORENT GOODEN / DPPI MEDIA / DPPI/AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában