F1

2021.01.19. 13:50

Idén is tesztversenyző lesz a Williamsnél Roy Nissany

A tavalyi együttműködés után az idei évben is tesztversenyzőként marad a Williams Forma-1-es istállónál az izraeli Roy Nissany, aki Magyarországon kezdte pályafutását.

A brit csapat kedden a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 26 éves versenyző a tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is három pénteki szabadedzésen vezeti majd a Williams versenyautóját, amelybe az idény előtt Bahreinben sorra kerülő hivatalos teszten is beül. Ezek mellett Nissany a csapat grove-i központjában a tavalyinál nagyobb szabású szimulátoros háttérmunkát is végez majd.

Az izraeli versenyző az előző idényben a Forma-2-es világbajnokságban indult, és Spa-Francorchamps-ban az első rajtkockából indulhatott a sprintfutamon.

„Csapatként nagyon elégedettek voltunk azzal a munkával, amelyet Roy 2020-ban a pályákon, valamint a szimulátorban végzett, mert ezekkel hozzájárult ahhoz, hogy a versenyautóval egyre jobb köridőket értünk el a szezon során”

- idézte a Williams közleménye a tavaly augusztusban tulajdonosváltáson átesett istállót vezető Simon Robertset.

Oláh Gyárfás, Nissany menedzsere, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek kedden azt mondta, mindazt, amit mentoráltjával megtapasztaltak az elmúlt tíz évben, szeretnék kamatoztatni a kategória tehetséges magyar versenyzőinek támogatásában.

„Vannak fiataljaink a Forma-4-es kategóriában, de ahhoz, hogy valaki a Forma-1 közelébe juthasson, végig kell járnia a lépcsőfokokat, először a Forma-3-ban, majd a Forma-2-ben kell versenyezni, ebben pedig szeretnénk segítséget nyújtani, alapozva arra, amit Roy pályafutása során eddig átéltünk” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki szerint a cél az, hogy a következő 5-10 évben újra legyen Forma-1-es versenyzője az országnak, ehhez azonban először a tehetségek közül valakinek a Forma-3-ba kell bekerülnie.

Az F1-ben eddig egy magyar versenyző fordult meg, Baumgartner Zsolt 2004-ben a Minardi színeiben indult, és az Egyesült Államok Nagydíján nyolcadikként célba érve egy pontot szerzett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában