Konferencia-liga

2021.11.04. 23:18

Conte győzelemmel mutatkozott be a Tottenham kispadján

A kedden kinevezett Antonio Conte vezetőedző irányításával a Tottenham Hotspur házigazdaként 3-2-re legyőzte a holland Vitesse csapatát a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének csütörtöki, negyedik fordulójában.

A londoniak a mérkőzés harmadánál már három góllal vezettek, ám a vendégek a szünet előtt felzárkóztak 3-2-re, ráadásul az 59. percben az argentin Cristian Romero kiállítása miatt a Tottenham emberhátrányba került. Ennek ellenére több találat nem született, ráadásul a meccs hajrájában a hollandok közül ketten is piros lapot kaptak.

Korábban José Mourinho és Nuno Espirito Santo vezetőedzői időszakának elején is a dél-koreai Szon Hjung Min szerezte a Spurs első gólját, ahogyan ezúttal Conte első meccsén is.

Sikerével az angol csapat megelőzte a Vitesse-t a G csoport tabelláján, és a francia Stade Rennes mögött a második helyen áll.

A C csoportban Mourinho jelenlegi csapata, az AS Roma hazai pályán 2-2-t játszott a Bodö/Glimttel, vagyis nem tudott visszavágni a norvégoknak a két héttel ezelőtti 6-1-es vereségért.

Eredmények, csoportkör, 4. forduló:

C csoport:

AS Roma (olasz)-Bodö/Glimt (norvég) 2-2 (0-1)

korábban:

Zorja Luhanszk (ukrán)-CSZKA Moszkva (orosz) 2-0 (0-0)

Az állás: 1. Bodö/Glimt 8 pont, 2. AS Roma 7, 3. Zorja Luhanszk 6, 4. CSZKA Szófia 1

E csoport:

Union Berlin (német)-Feyenoord (holland) 1-2 (1-1)

Slavia Praha (cseh)-Makkabi Haifa (izraeli) 1-0 (0-0)

Az állás: 1. Feyenoord 10 pont, 2. Slavia Praha 6, 3. Makkabi Haifa 4, 4. Union Berlin 3

F csoport:

PAOK Szaloniki (görög)-FC Köbenhavn (dán) 1-2 (1-1)

korábban:

Lincoln Red Imps (gibraltári)-Slovan Bratislava (szlovák) 1-4 (1-2)

Az állás: 1. FC Köbenhavn 9 pont, 2. Slovan Bratislava 7 (8-5), 3. PAOK 7 (6-4), 4. Lincoln Red Imps 0

G csoport:

Tottenham Hotspur (angol)-Vitesse (holland) 3-2 (3-2)

Stade Rennes (francia)-NS Mura (szlovén) 1-0 (0-0)

Az állás: Stade Rennes 10 pont, 2. Tottenham Hotspur 7, 3. Vitesse 6, 4. NS Mura 0

korábban:

A csoport:

Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – HJK Helsinki (finn) 3-0 (1-0)

LASK Linz (osztrák)-FC Alaskert (örmény) 2-0 (1-0)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Makkabi Tel-Aviv 10 pont (13-2), 2. (és továbbjutott) LASK Linz 10 (8-1), 3. HJK Helsinki 3, 4. Alaskert 0

B csoport:

KAA Gent (belga)-Partizan Beograd (szerb) 1-1 (0-0)

Flora Tallinn (észt)-Anortoszisz Famaguszta (ciprusi) 2-2 (0-2)

Az állás: 1. (és továbbjutott) KAA Gent 10 pont, 2. Partizan Beograd 7, 3. Flora Tallinn 2 (4-7), 4. Anortoszisz Famaguszta 2 (4-8)

D csoport:

Randers FC (dán)-FK Jablonec (cseh) 2-2 (0-0)

AZ Alkmaar (holland)-CFR Cluj (román) 2-0 (1-0)

Az állás: 1. AZ Alkmaar 10 pont, 2. FK Jablonec 5, 3. Randers FC 4, 4. CFR Cluj 1

H csoport:

Omonia Nicosia (ciprusi)-FC Basel (svájci) 1-1 (1-0)

Kairat Almati (kazah)-Qarabag FK (azeri) 1-2 (0-0)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Qarabag FK 10 pont, 2. FC Basel 8, 3. Omonia Nicosia 2, 4. Kairat Almati 1

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában