Elviszik Oroszországból

2022.02.25. 10:56

Szentpétervár helyett Párizsban lesz a BL-döntő

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága pénteki rendkívül ülésén úgy döntött, hogy Szentpétervár helyett Párizsban rendezik a Bajnokok Ligája idei döntőjét.

Az orosz város május 28-án lett volna a finálé házigazdája, azonban az UEFA megfosztotta a rendezési jogtól az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás miatt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.

Az UEFA hivatalos közleményében köszönetet mondott Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek személyes támogatásáért és elkötelezettségéért. Párizs legutóbb 2006-ban adott otthont BL-döntőnek.

A szervezet végrehajtó bizottsága arról is döntött, hogy az orosz és ukrán válogatottnak, illetve a kluboknak további intézkedésig semleges helyszínen kell lejátszaniuk hazai mérkőzéseiket.

Az UEFA közölte, minden segítséget megad a kimenekítéshez az Ukrajnában élő labdarúgók és családjaik számára. Egyúttal jelezte, hogy szükség esetén rendkívüli ülést hív össze.

Borítókép: A gólszerző Kai Hvertz (b) és Timo Werner, a Chelsea játékosai a trófeával, miután 1-0-ra győztek a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjében a portói Dragao Stadionban 2021. május 29-én (MTI/EPA)

Címkék#bl-döntő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában