Roland Garros

2022.05.18. 17:00

Jani Réka egy győzelemre a főtáblától

Jani a főtáblára jutásért a 13. kiemelt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csap össze pénteken.   

Jani Réka a selejtező második fordulóját is sikerrel vette a francia nyílt teniszbajnokságon. 

A világranglista 129. helyezettje hétfőn 6:4, 6:2-re verte a hazai közönség előtt szereplő Audrey Albie-t (438.), ezzel negyedik nekifutásra megnyerte első mérkőzését a párizsi salakon. 

Szerdán az ausztrál Jaimee Fourlis (236.) várt a kvalifikációban 20. kiemelt magyarra, akitől kikapott korábbi három találkozójukon. A negyedik összecsapáson egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig, melyben Jani csak három pontot tudott nyerni. A második szettben Fourlis 4:1-re elhúzott, majd a 30 éves magyar sorozatban négy gémet hozott, ám a játszmát nem tudta kiszerválni 5:4-nél. Ugyanez egy újabb bréket követően már sikerült 6:5-nél, így 2 óra 10 perc elteltével jöhetett az utolsó felvonás. 

Ebben az ellenfél 2:0-lal kezdett, majd egymás után öt gém következett Janitól, aki 5:2 negyven-semminél három meccslabdát elpuskázott adogatóként. Fogadóként viszont javított, és ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta a 3 óra 5 perces csatát. 

Jani a főtáblára jutásért a 13. kiemelt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csap össze pénteken.     

A Roland Garros vasárnap rajtoló - 128-as - főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma. 

Eredmények: 

selejtező, 2. forduló: 

Jani Réka (20.)-Jaimee Fourlis (ausztrál) 6:7 (3-7), 7:5, 6:3 

korábban:
Piros Zsombor-Jegor Geraszimov (fehérorosz) 6:4, 6:4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában