Kézilabda-vb

2023.01.22. 22:03

Bravúr: negyeddöntős és olimpiai selejtezős a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre, mivel vasárnap este negyeddöntőbe került a világbajnokságon.

Rosta Miklós (k), és Sipos Adrián a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Magyarország - Zöld-foki Köztársaság mérkőzés végén a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. 

A legjobb nyolc közé jutásukat az döntötte el, hogy a göteborgi középdöntő-csoport utolsó mérkőzésén a társházigazda, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Svédország 32–30-ra legyőzte Portugáliát vasárnap este, ezzel a magyar csapat a tabella második helyén végzett.

Az első félidőben a motiváltabbnak tűnő Portugália többször is vezetett két góllal a némileg tartalékos összeállításban játszó hazaiak ellen. Bár a skandinávok már korábban biztosították csoportelsőségüket, a szünet után több alapemberüket is pályára küldték, mert hazai közönség előtt nem akartak kikapni. Jim Gottfridsson és Oscar Bergendahl vezérletével hat perc alatt elhúztak döntetlenről 25–19-re, ellenfelük közben a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott. Egy 7–2-es sorozattal a portugálok némileg váratlanul felzárkóztak mínusz egyre, de a hazaiak az időkérésük után a maguk javára döntötték el a mérkőzést.

Daniel Pettersson nyolc, Eric Johansson hét góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Antonio Areia nyolc, Victor Iturriza hét alkalommal talált be.

A svéd Daniel Pettersson (j) és a portugál Miguel Ferreira kapus a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Svédország - Portugália mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én
Fotós: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra. A magyarok legutóbb 2012-ben Londonban szerepeltek az olimpián, ahol negyedikek lettek.

Eredmények:
középdöntő, 3. (utolsó) forduló:
II. csoport (Göteborg):
Svédország–Portugália 32–30 (13–14)
korábban: Izland–Brazília 41–37 (18–22)
Magyarország–Zöld-foki Köztársaság 42–30 (22–15)
A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, 4. Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki Köztársaság 0

Kiesés esetén Mikler Roland visszavonult volna

Mikler Roland visszavonult volna a magyar férfi kézilabda-válogatottban való szerepléstől, ha a csapat nem jut negyeddöntőbe a világbajnokságon, és nem harcolja ki az olimpiai selejtezős részvételt.

Ezzel eldőlt, hogy nem az utolsó válogatott mérkőzésem volt a mai, mert sok minden eldőlt volna, ha nem folytathatnánk ezt a világversenyt

– nyilatkozta a csapatkapitány vasárnap este az M4 Sporton.

MIKLER Roland
Mikler Roland kapus, a magyar válogatott csapatkapitánya a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Magyarország - Zöld-foki Köztársaság mérkőzés végén a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 22-én
Fotós: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A középdöntő utolsó fordulójában a magyarok 42–30-ra verték a Zöld-foki Köztársaságot, este pedig az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes és társházigazda Svédország 32–30-ra nyert Portugália ellen, ezzel eldőlt, hogy a magyar együttes a csoport második helyéről továbbjutott a negyeddöntőbe, illetve részt vehet jövő márciusban az olimpiai selejtezőtornán.

Köszönöm a csapatnak és köszönöm a svédeknek, hogy ekkorát mentek ma. Megyünk tovább és megyünk afelé, amit szerettünk volna elérni. Mit veszíthetünk?! Nekimegyünk annak, aki jön, és az utolsó leheletünkig mindent kiadunk magunkból. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül. Remélem, sok mindenre!

– mondta Mikler.

Az hétfő este dől el, hogy a magyarok a szerdai, stockholmi negyeddöntőben a címvédő Dániával vagy Egyiptommal találkoznak.

Roli nélkül nem válogatott a válogatott! Kiizzadtuk, kiszurkoltunk a svédek győzelmét, nagyon boldog vagyok, hogy megyünk tovább. Nem titkolt célunk az olimpiai részvétel, de ne szaladjunk előre!

– mondta Bodó Richárd.

Bánhidi Bence úgy vélekedett, a portugálok jól játszottak, de a svédek a végére bedarálták őket.

Még most is feláll a szőr a kezemen és a hátamon, mert végigizgultuk ezt a nagyon nehéz hatvan percet. Amiért jöttünk, azt megcsináltuk, és a svédek is besegítettek nekünk. Innentől új célokat kell megfogalmaznunk, de örömjáték következik számukra

– magyarázta a beálló.

A bajnoki címvédő Szeged játékosa elmondta, hétfőn délelőtt vonattal utaznak Göteborgból a csaknem 500 kilométerre lévő fővárosba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában