Labdarúgás

2023.03.17. 13:46

Sorsoltak: szuperrangadók a BL-negyeddöntőkben

Az előző két kiírás győztese, a címvédő Real Madrid és a Chelsea egymással játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Sorsoltak a labdarúgó Európa-ligában is, az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában rendezett pénteki eseményen Gera Zoltán, a budapesti finálé nagykövete húzta ki a párosításokat.

Az UEFA Bajnokok Ligája döntőjének nagykövete, Hamit Altintop (k) török labdarúgó, az UEFA főtitkár-helyettese, Giorgio Marchetti (b) és az UEFA Bajnokok Ligája döntőjének korábbi holland nagykövete, Patrick Kluivert (j) egykori labdarúgó Nyonban, 2023. március 17-én

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice COFFRINI

A két csapat tavaly is a nyolc között találkozott, az első felvonást akkor a Real Madrid idegenben 3–1-re nyerte, a visszavágó viszont hosszabbításba torkollott, és a Londonban mesterhármast szerző Karim Benzema találatával a spanyolok jutottak tovább.

A Chelsea története során hétszer találkozott a Reallal és csak egyszer kapott ki tőle.

A nyolc között ugyanakkor a slágerpárosítás az angol és a német bajnok, azaz a Manchester City és a Bayern München párharca lesz.

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője 2013 és 2016 között irányította a Bayern Münchent, amellyel távozása óta először kerül szembe.

Korábban a Barcelona trénereként a 2008/09-es idényben a negyeddöntőben találkozott a müncheniekkel, akkor a katalánok simán jutottak tovább és végül a trófeát is elhódították.

Az UEFA nyoni székházában tartott pénteki sorsoláson egy olasz párharcot is kihúztak, a hétszeres győztes AC Milan a Serie A-t utcahosszal vezető Napolival került össze.

 A másik milánói csapat, az Internazionale a Benficát kapta.

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében egymással mérkőző csapatok párosítása a kijelzőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott sorsoláson 2023. március 17-én
Fotó: Martial Trezzini / Forrás: MTI/EPA

A Milan története során kilenc mérkőzést játszott a nemzetközi porondon olasz csapat ellen, ezek közül csak egyet veszített el, még 1993-ban a Parma elleni Európai Szuperkupa-döntő második mérkőzését.

A Napoli története során másodszor kerül szembe olasz riválissal az európai kupákban: az UEFA Kupa 1988/89-es kiírásának negyeddöntőjében a Juventus búcsúztatta.

Az eseményen már az elődöntők párosítását is kisorsolták, itt egy erősebb és egy gyengébbnek tűnő négyes alakult ki, hiszen a Real Madrid–Chelsea-párharc továbbjutójára a Manchester City vagy a Bayern München vár, míg a másik ágon akár egy milánói derbi vagy egy olaszos elődöntő is kialakulhat.

A negyeddöntő első mérkőzéseit április 11–12-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik, míg az elődöntőkre május 9–10-én és 16–17-én kerül sor.

A finálénak június 10-én Isztambul ad otthont.

A negyeddöntő párosítása:
Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)
Benfica (portugál)–Internazionale (olasz)
Manchester City (angol)–Bayern München (német)
AC Milan (olasz)–Napoli (olasz)

Az elődöntőben:
AC Milan (olasz)/Napoli (olasz)–Benfica (portugál)/Internazionale (olasz)
Real Madrid (spanyol)/Chelsea (angol)–Manchester City (angol)/Bayern München (német)

Európa-liga: MU–Sevilla és Juventus–Sporting párharc a negyeddöntőben

A Manchester United újfent spanyol ellenfelet kapott a labdarúgó Európa-ligában, a negyeddöntőben a Sevillával találkozik, míg a Juventus ellenfele a portugál Sporting lesz a legjobb nyolc között.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában rendezett pénteki sorsoláson Gera Zoltán, a budapesti finálé nagykövete húzta ki a párosításokat, melynek nyomán az MU egymás után harmadszor kerül szembe spanyol riválissal. Erik Ten Hag vezetőedző tanítványai az egyenes kieséses szakasz első részében a Barcelonát, a nyolcaddöntőben pedig a másik sevillai együttest, a Real Betist búcsúztatták.

GERA Zoltán
Gera Zoltán volt magyar válogatott labdarúgó, aki a labdarúgó Európa-liga döntő helyszínét, Budapestet képviseli, a Feyenoord labdarúgócsapat szelvényével a kezében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott sorsoláson 2023. március 17-én
Fotó: Martial Trezzini / Forrás: MTI/AP

A Ferencvárost csütörtökön kiejtő Bayer Leverkusen a belga Union Saint-Gilloise ellen vívhatja ki az elődöntőbe kerülést, míg a negyedik negyeddöntős párharcban megismétlődik a tavalyi Konferencia-liga-döntő: a harmadik számú európai kupasorozatban címvédő AS Roma a holland Feyenoorddal csap össze.

A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseit április 13-án, a visszavágókat pedig április 20-án rendezik. Az elődöntők első meccseire május 11-én, a visszavágókra május 18-án kerül sor.

A sorozat döntőjének a Puskás Aréna ad otthont május 31-én.

A negyeddöntő párosítása:

Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol)
Juventus (olasz)–Sporting Lisboa (portugál)
Bayer Leverkusen (német)–Union Saint-Gilloise (belga)
Feyenoord (holland)–AS Roma (olasz)

Az elődöntőben:
Juventus (olasz)/Sporting Lisboa (portugál)–Manchester United (angol)/Sevilla (spanyol)
Feyenoord (holland)/AS Roma (olasz)–Bayer Leverkusen (német)/Union Saint-Gilloise (belga)

Konferencia-liga: Kerkezék az Anderlechttel találkoznak a negyeddöntőben

A magyar válogatott Kerkez Milost is foglalkoztató holland Alkmaar a belga Anderlechttel találkozik a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntőjében.

MILOS, Kerkez
Kerkez Milos, az Alkmaar játékosa, miután berúgta csapata második gólját a Lazio ellen a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a római Olimpiai Stadionban 2023. március 7-én
Fotós: Alfredo Falcone / Forrás: MTI/AP

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában rendezett pénteki sorsoláson az is kiderült, hogy ha Kerkez és társai továbbjutnak, akkor a fináléba kerülésért majd a szintén belga Gent és az angol West Ham United párharcának győztesével kell megmérkőzniük.

A negyeddöntők első mérkőzései április 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később játsszák. Az elődöntőket május 11-én és 18-án rendezik.

A sorozat döntőjére június 7-én, Prágában kerül sor.   

A negyeddöntő párosítása:
-------------------------
Lech Poznan (lengyel)–Fiorentina (olasz)
Gent (belga)–West Ham United (angol)
AZ Alkmaar (holland)–Anderlect (belga)
FC Basel (svájci)–Nice (francia)

Az elődöntőben:
---------------
Lech Poznan (lengyel)/Fiorentina (olasz)–FC Basel (svájci)/Nice (francia)
Gent (belga)/West Ham United (angol)–AZ Alkmaar (holland)/Anderlect (belga)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában