Premier League

2021.05.07. 09:48

Crouch szerint Benítez jó lehetőség a Tottenham kispadjára

Brit sajtóértesülések szerint Rafael Benítez lehet a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő idényre. Peter Crouch volt válogatott játékos szerint a spanyol edző jó lehetőség a londoniak kispadjára.

Crouch – aki karrierje során megfordult a Tottenhamben is – a Daily Mail napilapnak kifejtette: nem a 61 éves spanyol edző lenne a legrosszabb választás a Spurs számára.

„A legmagasabb szinten bizonyított, az önéletrajza kiváló. Vannak nála rosszabb jelöltek is, az biztos” – nyilatkozta.

Benítez korábban olyan kluboknál dolgozott, mint a Valencia, a Liverpool, az Internazionale, a Chelsea, a Napoli és a Real Madrid. A Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját, a Valenciával 2004-ben UEFA Kupát, az Interrel 2010-ben klubvilágbajnokságot, a Chelsea-vel 2013-ban Európa-ligát nyert. A szakember legutóbb a kínai Dalien Pro együttesét irányította, 12 millió fontos (4,97 milliárd forintos) éves fizetést garantáló szerződéssel. A klubot januárban 18 hónap után, a járványhelyzet okozta nehézségek miatt hagyta el.

Az edző Liverpoolban él családjával, és korábban már többször tett utalást arra vonatkozóan, hogy amennyiben lehetősége lesz választani, akkor számára Anglia és a nemzetközi mércével nézve is több versenyképes együttest felvonultató Premier League egyértelműen elsőbbséget élvez.

A londoni klubnál a várakozásoktól elmaradó szereplés miatt április 19-én váltak meg José Mourinhótól, azóta Ryan Mason ideglenes megbízatással irányítja a gárdát. A Spurs a hatodik helyen áll a tabellán a PL-szezon hajrája előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában