sűrű program

2020.10.17. 22:34

Zidane szerint a Real Madrid labdarúgói felkészültek a rotációra

Zinédine Zidane, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Real Madrid vezetőedzője szerint játékosai felkészültek arra, hogy a szezon sűrűnek ígérkező részében rotációra lesz majd szükség a keretben.

A madridi együttesnek 22 nap alatt hét mérkőzést kell megvívnia, a francia szakember ennek a szakasznak a nyitányát jelentő szombati (mai) bajnoki összecsapás előtt – amelyen a Cádizt fogadják – azt mondta, hogy sokszor beszélt már a rotáció fontosságáról játékosaival.

„Ahhoz, hogy ebben a nagyon hosszú szezonban legyen esélyünk nyerni, szükségünk van a csapat rotálására. Nagyon jó futballistáink vannak, így van lehetőségünk végrehajtani a szükséges változtatásokat” – mondta Zidane. A szakember emlékeztetett arra, hogy játékosai szezon közben soha nem pihenhetnek, mert amint vége van egy sűrű és fárasztó időszaknak a klubjukban, máris a különböző válogatottaknál számítanak rájuk.

„Nem panaszkodok, csak próbálom elmagyarázni a rotáció szükségességét, miközben azt gondolom, hogy emellett is képesek vagyunk meccseket nyerni” – közölte.

Jelenleg a Real három védője, Dani Carvajal, Alvaro Odriozola és Eder Militao sérült, illetve továbbra sem egészséges a kreatív támadó, Eden Hazard.

Zidane korábban is a rotáció nagy hívének bizonyult, kezdőcsapatán meccsről meccsre gyakran változtatott. A rendszert a 2016/17-es szezonban fejlesztett tökélyre, amikor bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert a Real Madriddal.

„A múltban már bizonyítottuk, hogy így is képesek vagyunk nagy dolgokat véghezvinni. Játékosaink soha nem állhatnak le, ezért fontos, hogy időnként azért mégis pihenőhöz jussanak, miközben a csapat megy tovább” – nyilatkozta.

A Real Madrid – amellyel idén a nyári átigazolási szezonban 40 év után fordult elő ismét, hogy egyetlen játékost sem igazolt, a keretben frissítést csupán visszatért kölcsönjátékosai jelentettek – négy fordulót követően veretlenül áll a bajnoki tabella élén. A gárda a Cádiz után a bajnokságban a Barcelonához látogat, majd az Huescával és a Valenciával találkozik a következő bő három hét során. Közben a BL-csoportkörben is megkezdi szereplését, ebben az időszakban a Sahtar Donyeck, a Borussia Mönchengladbach és az Internazionale együttesével is megmérkőzik.

Otthon kapott ki az újonc Cádiztól a címvédő Real Madrid

A címvédő Real Madrid hazai pályán óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott újonc Cádiztól a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati játéknapján.

A vendégek kezdték jobban a találkozót, kapura veszélyesebben futballoztak, mint a legjobb teljesítményétől messze elmaradó királyi gárda, és meg is szerezték a vezetést Anthony Lozano góljával. A szünetben Zinedine Zidane négyet cserélt, a felfrissített Real Madrid pedig átvette a játék irányítását, ám próbálkozásaiból csupán lesgólra futotta, veretlensége mellett pedig térdsérülés miatt elvesztette csapatkapitányát, Sergio Ramost is.

A Cádiz 1991 márciusa után győzte le ismét a Real Madridot.

A találkozó további érdekessége a két együttesben szerepelő Fernández testvérpár volt: a fővárosiak védelmét Nacho, míg a vendégek középpályáját Álex erősítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában