bűnügy

2020.01.21. 11:01

13 év börtönre ítélték Kínában az Interpol korábbi vezetőjét

Tizenhárom és fél évi börtönbüntetésre ítélték Kínában Meng Hung-vejt, az Interpol korábbi vezetőjét, miután bűnösnek találták az ellene felhozott korrupciós vádakban – közölte kedden az ügyét tárgyaló tiencsini bíróság.

Meng 2016-tól állt a nemzetközi rendőrségi szervezet élén, de nem tudta kitölteni négyéves megbízatását, mert amikor 2018. szeptemberben hazalátogatott Franciaországból, a kínai hatóságok őrizetbe vették. Ezt követően lemondott posztjáról, majd tavaly júniusban bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban.

Az Interpol volt elnöke ellen mintegy 14,5 millió jüan (körülbelül 600 millió forint) kenőpénz elfogadása miatt emeltek vádat hazájában, ahol menesztették a közbiztonsági tárca miniszterhelyettesi tisztéről, és kizárták a kommunista pártból is (KKP).

Menget a bíróság keddi döntése szerint kenőpénzek elfogadása és hivatali pozícióval történő visszaélés miatt a börtönbüntetés mellett 2 millió jüan (87 millió forint) bírság megfizetésére ítélték. A bíróság közleményéből az is kiderült, hogy az elítélt nem kíván fellebbezni az ítélet ellen.

A KKP fegyelmi bizottsága tavaly márciusban kiadott közleménye úgy fogalmazott: Meng a befolyását kihasználva igyekezett fenntartani családja „pazarló életmódját”, hatalmával visszaélve szerzett állást a feleségének, és „hatalmas mennyiségű vagyontárgyat” fogadott el másoktól, amikért cserébe előléptetések, áthelyezések és céges ügyletek előmozdításában nyújtott segítséget.

A lyoni rendőrség tavaly októberben nyomozást indított Meng eltűnése ügyében, ugyanis felesége bejelentést tett azt követően, hogy több mint egy hétig nem hallott Kínában tartózkodó férjéről. Az utolsó üzenet, amelyet Meng a feleségének küldött, egy kést ábrázoló kép volt, és az asszony szerint azt jelenthette, hogy férje veszélyben érezte magát. Meng felesége, két gyermekükkel együtt politikai menedékjogot kapott Franciaországban, és azt állítja, férjét politikai okokból állították félre.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen, ennek keretében azóta több mint másfél millió köztisztviselő részesült büntetésben. A közvélemény által pozitívan méltatott kampányt azonban sokan azzal vádolják, hogy sok esetben eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában