döntéshozó

2018.03.24. 16:50

A háttérből irányítja a Jobbikot Simicska összekötője

Vona csak kirakatember, a döntéseket valójában Szabó hozza.

Budapest, 2017. június 10. Szabó Gábor, az országos választmány elnöke a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Jobbikkal kapcsolatban napvilágra kerülő, egyre botrányosabb ügyek főszereplője egy olyan, látszólag a háttérben meghúzódó figura, aki a párt belső viszonyait jól ismerők szerint nagyon komoly hatalommal rendelkezik a balliberálisok felé dörgölőző egykori radikális szervezetben – írja a Magyar Idők.

Szabó Gábor a kezdetektől ott tüsténkedett a Jobbikban, és az elejétől fogva viselt valamilyen funkciót. Szabó, vagy ahogy a párton belül becézik, „Szaszi”, 2010 és 2014 között volt parlamenti képviselő, többször volt hivatalosan is a választási kampányok vezetője, régóta ő a pártigazgató, valamint jelenleg választmányi elnök is.

Ám „Szaszi” a bennfentesek szerint lényegesen több ennél: míg korábban is a pártelnök Vona Gábor legszűkebb bizalmi körének volt a tagja, mára gyakorlatilag a farok csóválja a kutyát. Szabó szava gyakorlatilag a legfontosabbá vált a Jobbikban, kiemelt ügyekben is ő hoz döntéseket.

Vannak olyan jobbikosok, akik szerint Szabó már fontosabb ember Vonánál is, a döntés joga és a valódi hatalom is az övé.

Ezek közé tartozik a párt dombrádi szervezetének egyik korábbi elnöke is, aki már évekkel ezelőtt panaszkodott arról, hogy az élvez előnyt a pártban, aki jóban van Szabóval. „A Jobbikon belül Szabolcsban és más megyékben is van egy, elsősorban Szabó Gábor bizalmasaiból vagy üzletfeleiből álló mag, akik felett ott van a pajzs, őket juttatják pozíciókhoz, a többiek csak útban vannak” – idézte a HVG 2014-ben Sűrü Tamást, aki nyíltan kimondta, hogy nem Vona, hanem Szabó a főnök a Jobbikban, Vona csak amolyan kirakatember.

Több más helyi szervezetben is összeütközésbe kerültek Szabóval, előfordult például, hogy egy teljes megyei elnökség lemondott, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis kibékíthetetlen ellentét alakult ki a helyiek, és Szabó Gábor egyik legfontosabb akkori bizalmasa, bizonyos Szegedi Csanád között.

A konfliktusok amúgy is végigkísérték Szabó jobbikos életútját, amelyekből rendre ő jött ki jól, később ennek is eshetett áldozatul Szegedi Csanád, de ennek tudható be például Lenhardt Balázs, vagy Endrésik Zsolt eltűnése nemcsak a pártból, hanem gyakorlatilag az egész közéletből.

Van olyan vélemény, amely szerint Szabó hatalmának a kulcsa a pozíciója, mivel ő az, aki amolyan összekötőként működik a tagság és a vezetés között, minden kérdésben, ami a párt szervezetét érinti, ő mondja ki az utolsó szót.

Ám, hogy „Szaszi” kezében mekkora hatalom összpontosul valójában, azt még jobban mutatják azok a napvilágra került ügyek, amelyekben főszerepet játszik.

Minden valószínűség szerint ugyanis Szabó és Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója paktált le Simicska Lajossal, többek között az elhíresült plakátügyben, amikor gyanús körülmények között jutott rengeteg, cégein keresztül Simicska Lajos által birtokolt plakáthelyhez a párt.

Maga Vona Gábor is elismerte, hogy ez a piaci ár alatti összeget jelentette a Szabó által közölt adatok értelmében 54 millió forintért vett 6600 plakáthely esetében. Azzal, hogy a Simicska cégeivel köttetett több, mint gyanús egyezséget tető alá hozták, ősszel nevetséges, bruttó 5 ezer forintos összegért kaptak meg egy plakáthelyet havonta.

De ugyanígy a Szabó-Simicska paktum része lehet az is, ami az utóbbi időben történik. Emlékezetes egyeztetést tartott egymással a Jobbik és az LMP, az egy autópálya mellett lefolytatott találkozón Vona Gábor és Szabó Gábor tárgyalt Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökökkel.

Eleve érdekes, a rivaldafény mögötti háttérembernek tűnő Szabó részvétele, akit – a médiában közzétett, természetesen „véletlenül elkapott” fotókon gyakorlatilag nem is lehet látni. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy Szabó Gábor Simicska Lajosnak amolyan „táskahordozójaként” vesz részt abban az ügyben, amit a rendszerváltás óta történő legnagyobb politikai botránynak neveznek: a Jobbik Simicska pénzén bírhatja, vagy próbálhatja rábírni a rivális pártok képviselőjelöltjeit arra, hogy lépjenek vissza. Mint ismert, az egyik ilyen esetről hangfelvétel is készült. A legfrissebb fejlemény az ügyben, hogy lencsevégre kapták Szabó Gábort és Schön Pétert, amint éppen Simicska Lajos irodájából távoznak.

A 38 esztendős Szabó Gábor neve már egy doktori értekezésben is szerepel. Egy bizonyos Róna Dániel, aki amúgy Corvinus Egyetem Politikatudományok Intézetének dolgozik, így jellemezte őt négy évvel ezelőtt: „A hatékony döntéshozatalt elősegítő pártstruktúra mellett nagyban hozzájárult a sikerhez a karizmatikus Vona és a főszervező Szabó Gábor egymást nagyon jól kiegészítő párosa. Az ő általuk vezetett csapatnak azóta sincs komoly ellenzéke a pártban. Noha számos konfliktus volt (Pősze, Endrésik, Szegedi, Lenhardt kiválása), azok nem az országos főhatalomért zajlottak.”

Róna egyébként egy hosszabb beszélgetés erejéig meg is interjúvolta Szabót még korábban, és írásos munkájának éppen az lett az egyik hivatkozási alapja.

„Szaszi” ugyanakkor egy fontos pénzcsapot is felügyel: a jobbikos pártalapítványnál mint kuratóriumi elnök tevékenykedik, amely biztosítja a Jobbik sajtójának pénzügyi hátterét. Az alfahir.hu-t, vagy a N1 televíziót is működtető, hivatalos nevén Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány például 250 millió forintnál is több pénzhez jutott csak 2015-ben és 2016-ban.

Szabó kétes dolgainak azonban még nincs vége, ugyanis hatalmának és befolyásának előnyeit időnként rokonai is élvezik – írja a Magyar Idők.

Például édesapját kérte meg a Jobbik arra, hogy egy, a temetőkkel kapcsolatos részletes ismertetőt juttasson el a számukra, ami azért is furcsa, mert az idősebb Szabó autómentőként dolgozik. Ő persze el is végezte a feladatot, a néhány tíz oldalt kitevő „mű” több, mint 600 ezer forintot ért alkotójának.

Ugyanakkor ha Szabó Gábor politikai befolyását vizsgáljuk, nem hagyható ki a képből az sem, hogy Hódmezővásárhely újonnan megválasztott „összellenzéki” polgármesterének, az elvileg független Márki-Zay Péternek a kampányát is ő egyengette.

Borítókép: Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke

Forrás: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában