szabadon

2018.10.13. 19:20

Trump köszönetet mondott Erdogannak

Donald Trump amerikai elnök szombaton megköszönte Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Andrew Craig Brunson amerikai lelkipásztor előző napi szabadon bocsátását, akit kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádoltak Törökországban.

A nyugat-törökországi Izmir egyik bírósága pénteken helyezte szabadlábra Brunsont. Az ítélőszék ugyan 3 év 1 hónap 15 nap börtönnel sújtotta a lelkészt, Brunsonnak a török jog értelmében mégsem kell letöltenie a büntetést, mert már majdnem 2 éve tartották fogva. Mivel a bíróság feloldotta a július vége óta házi őrizetben ülő tiszteletesre eddig érvényben lévő bírói felügyeletet és utazási tilalmat is, Brunson elhagyhatta Törökországot.

Erdogan Twitter-bejegyzésben reagált, hangsúlyozva, hogy az ítéletet a török igazságszolgáltatás önállóan hozta meg. „Tisztelt elnök úr! Miként arra mindig rámutattam, a török igazságszolgáltatás önállóan hozta meg döntését” – írta. „Remélem, hogy az Egyesült Államok és Törökország folytatni fogják együttműködésüket szövetségesekként, és harcukat a terrorista csoportok ellen ” – tette hozzá.

Trump hangsúlyozta, hogy nem kötött megállapodást az amerikai lelkipásztor szabadságáért. „Nem kötök megállapodásokat túszokért” – mondta.

Az amerikai elnök Twitter-üzenetében megerősítette, hogy szombaton fogadja Brunsont a Fehér Házban, helyi idő szerint délután fél 3-kor. „Csodálatos lesz őt látni és találkozni vele. Ő egy nagyszerű keresztény, aki egy oly kemény tapasztalaton ment keresztül” – írta.

Az amerikai lelkészt a 2016-os törökországi puccskísérletet követően tartóztatták le a nyugat-törökországi Izmirben, ahol egy kis protestáns templom prédikátora volt. A vád szerint támogatta az összeesküvés kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi mozgalmát, továbbá a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), illetve kémkedett az Egyesült Államok javára is. Brunson tagadta az ellene felhozott vádakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában