javuló anyagi helyzet

2018.11.27. 06:02

Kevesebb pénzbehajtás indult idén, mint tavaly

A hitelkártya-adósságok például mintha eltűntek volna.

Sokkal kevesebb pénzbehajtás indult a tavalyinál – írta keddi számában a Magyar Idők.

A cikk szerint a munkahelyek emelkedő száma és a fizetések növekedése kezd meglátszani a pénzbehajtási statisztikán is.

Az év első kilenc hónapjában 50 ezerrel kevesebb eljárás vette kezdetét, mint tavaly ugyanennyi idő alatt – közölték, hozzátéve: közműtartozások ezzel együtt is nagyobb mennyiségben akadtak, a hitelkártya-adósságok viszont mintha eltűntek volna.

Míg az elmúlt években folyamatosan emelkedett azoknak az eljárásoknak a száma, amelyeket a hitelezők kezdeményeztek nem fizető adósaik ellen, addig idén jelentős csökkenés következett be.

A lap a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától (MOKK) megtudta, hogy január és szeptember között nagyjából 350 ezer alkalommal kérték a különféle cégek és magánszemélyek, hogy a közjegyzők állítsák ki a pénzbehajtás megkezdéséhez szükséges fizetési meghagyást.

Az elmúlt év azonos időszakában több mint 400 ezer eljárást kezdeményeztek. A mérséklődés markáns, nagyjából 12 százalékos – jegyezték meg.

A visszaesés lehetséges okairól a Magyar Idők a MOKK elnökénél érdeklődött. Tóth Ádám megemlítette, hogy mindig elképzelhetőek rövidebb ideig tartó kilengések, az esetszám markáns mérséklődése azonban ezzel együtt is arra utalhat, hogy javul a lakosság anyagi helyzete.

Tóth Ádám közölte, hogy az ügyek több mint felében – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is a közműcégek fordultak a közjegyzőkhöz. A kiegyenlítetlen víz-, villany-, gázszámlák mellett a távközlési cégek követelései szintén rendszeresek voltak, valamint felbukkantak például a parkolási elmaradások és a tömegközlekedési bliccelésekből fakadó tartozások is.

A MOKK elnöke hangsúlyozta, hogy ha valaki egy összeget nem tud időben befizetni, akkor az a leginkább célravezető, ha a súlyosabb következmények elkerüléséért jelzi helyzetét a hitelezőnek, és részletfizetést vagy fizetési halasztást kér.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában