elrejtették, lebuktak

2018.11.30. 11:20

Nyolc és fél évre ítéltek egy magyar drogkereskedő házaspárt

Amfetamint árultak.

A Szegedi Ítélőtábla jelentős mennyiségű kábítószerre társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a 27 éves nőt és 35 éves férjét.

A bíróság közleménye szerint az asszony 2016 áprilisában Svájcban legalább 1344 grammnyi drogot vásárolt, majd Magyarországra csempészte. A szállítmányt a nő a Békés megyei Okányban, egy füves-bokros területen rejtette el. 2016 júniusában egy hajnalon a vádlottak a drogot a faluból Gyulára akarták vinni. Az őket szállító taxit útközben Sarkadon a rendőrség leállította és átkutatta. A nő szatyrában megtalálták a kábítószert, valamint egy digitális mérleget, ezután a lakásukban a drog csomagolásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a vádlottak elfogásuk előtt kábítószert fogyasztottak.

A csaknem kétmillió forint feketepiaci értékű, amfetamin- és hasistartalmú drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának legalább négy és félszerese volt.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi korábban Okányban legalább négyszer értékesített amfetamin-tartalmú drogot, grammonként háromezer forintért.

Döntésével a táblabíróság súlyosított az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék hat-hat év fegyházbüntetést kiszabó ítéletén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában