Fejlesztés a szellemi központokért

2018.12.07. 14:22

Új lendületet kap a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Az ösztöndíj összege emelkedik, havi nettó 250 ezer forintra nő.

A közigazgatás színvonalának további emelése, valamint Magyarország versenyképességének javítása érdekében a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) fejlesztéséről döntött – közölte pénteken a Miniszterelnökség.

Az egyetem megújításánál a cél a fiatalabb generációk számára is vonzó, a magyar kultúra értékeit közvetítő szellemi központok megvalósítása. Ennek érdekében bevezetik az oktatói, kutatói és dolgozói életpályamodellt,

a tervek között pedig vezetőképző program, valamint a Kárpát-medence magyar nyelvű közösségei bevonásával egy tehetséggondozó program indítása is szerepel.

A közép-európai partnerországokkal közösen egy regionális tudásközpont is alakul. A döntés értelmében a kormány 2019-ben 6,3 milliárd forintot fordít az NKE fejlesztésére.

A 2011-ben alapított MKÖ résztvevői magasabb támogatást kaphatnak jövőre, az ösztöndíj összege havi nettó 250 ezer forintra nő. A program keretében 50 fiatal hét hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, három hónapot pedig egy európai ország közigazgatási szervénél fog tölteni. A jövő évi ösztöndíjprogramra a kormány közel 300 millió forintot biztosít.

Az MKÖ részletes pályázati feltételei az alábbi weboldalakon érhetők el:

www.mkop.hu

www.osztondijprogram.kormany.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában