"Nekünk is kijár"

2019.06.26. 22:25

Imaláncot alkottak a nagyváradi magyarok Szent László főtéri szobráért

A helyi magyar közösség szerint nekik is kijár egy szobor a szent király alapította városban, ha már a románoknak négy emlékművük is lehet annak főterén.

Nagyvárad főterén, a magyarok körében történelmi nevén Szent László térnek nevezett helyen a román közösség az elmúlt időszakban négy szobrot is állított – emlékeztetett a kronika.ro beszámolója szerint a keddi megmozduláson Csomortányi István, az imaláncot meghirdető Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki szerint az egyensúly érdekében a magyar közösségnek is kijár a szoborállítás lehetősége.

A Szent László tér gyönyörű épületei minden mesterkedés ellenére ma is a Körös-parti város magyar múltját és jelenét hirdetik
Fotó: Shutterstock

A politikus beszéde után a történelmi egyházak képviselői mondtak rövid imát. A rendezvényen – amely a Himnusz eléneklésével zárult, azt jelezve, hogy a lovagkirály szobra a teljes váradi magyar közösség óhaja – az RMDSZ helyi politikusai is jelen voltak.

A Szent László király által alapított partiumi városnak nemcsak a Magyarország történelmében játszott szerepe rendkívüli, hanem a magyar jelen számára is jelentős, hiszen 196 ezer főnyi lakosságának negyede, mintegy 45 ezer fő ma, Trianon után száz évvel is rendíthetetlenül ragaszkodik magyarságához.

Borítókép: Nagyváradi magyarok egy, a Szent László-szoborért szervezett korábbi demonstráción

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában