vihar

2019.06.28. 10:54

Még mindig nincs áram hatvan szabolcsi településen

Az erős szél közel kétezer épület, családi házak és közintézmények tetőszerkezetét is megrongálta.

Körülbelül 24 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a csütörtöki viharral érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken. Varga Ivett, az E.ON szóvivője elmondta, az ítéletidő utáni órákban volt a legkritikusabb a helyzet, a leszakadt vezetékek és a kidőlt villanyoszlopok miatt akkor mintegy 60 ezer fogyasztónál szünetelt a szolgáltatás.

A folyamatosan végzett helyreállítás miatt ez a szám péntek délelőttre a harmadára csökkent, de

hatvan településen, illetve egyes településrészeken továbbra sincs áram

- mondta a szóvivő.

Megjegyezte, Tiszakanyáron például kilenc, Jármiban pedig öt kisfeszültségű oszlopot tört ketté, vagy döntött a földre az orkánerejű szél, a helyreállítást a vonalszakaszokon jelentkező többszörös hibák is nehezítik.

Megyeszerte közel ötven villanyoszlopot rongált meg a vihar.

Vihar Kisvárad-Vásárosnamény környékén. Fotó: Janics Attila

A szolgáltató szakemberei és szerződéses partnerei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, az E.ON emellett Somogy, Tolna és Baranya megyékből is küld szerelőcsapatokat a szabolcsi településekre – jelezte Varga Ivett.

A nagyfeszültségű elektromos hálózatban is károk keletkeztek, Kisvárda és Ajak környékén nagyfeszültségű távvezetékeket szakított le és ezek vas tartóoszlopait rongálta meg a szél.

A vihar nem csak a villanyvezetékekben tett nagy kárt,

közel kétezer épület, családi házak és közintézmények tetőszerkezete sérült meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

- közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.

Fotó: Tutor Anikó

A legnagyobb kárt Kisvárda és Nyírmada térségében okozta a vihar, amely nyolcvan települést érintett, ezekről a helyszínekről már több mint ezerháromszáz segélyhívás érkezett a tűzoltókhoz.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán, munkájukat más megyékből érkezett egységek is segítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában