Átnevezés

2019.12.20. 13:31

Pápán már nincs Szabó Ervin utca

A szélsőbaloldali anarchista neve helyett immár Tisza Kálmán miniszterelnök nevét viseli a dunántúli város e közterülete.

Pápa városának önkormányzata tegnap megváltoztatta a Szabó Ervin utca elnevezését. Az indítványban foglalt indoklás szerint a szélsőbaloldali anarchista Szabó Ervin a fővárosi könyvtárhálózat segedelmével elsősorban a marxista tanok hatékonyabb terjesztésére törekedett, ezenkívül terrorista merényletet tervezett Tisza István miniszterelnök ellen. E merénylet hátterét Szakács Árpád újságíró tárta fel cikkében 2010-ben.

Szabó Ervint a kommunista panteonba a Tanácsköztársaság gyilkosai emelték be, még 1919-ben róla nevezték el a budapesti könyvtárhálózatot, amelyet máig így hívnak. A képviselőtestület döntése értelmében Szabó Ervin helyett immár Tisza Kálmán egykori miniszterelnök nevét viseli a közterület. Míg előbbinek semmi köze nem volt a városhoz, utóbbi több szállal is kapcsolódik Pápához: a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként kiemelkedő szerepe volt a pápai főgimnázium új épületének építésében, és saját vagyonából alapítványt hozott létre a szegény tanulók segélyezésére.

Az utca átnevezésének előterjesztése három magánszemély javaslatára került a testület elé. Áldozó Tamás polgármester azt mondta, elfogadva a javaslattevők érveit, támogatta a kezdeményezést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy utca nem az ott élők közterülete, hanem a városé. Az átnevezésről szóló határozatot végül az ellenzéki képviselők tartózkodásával fogadták el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában