Káros iparág

2020.01.26. 11:56

Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek

A bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt, a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott.

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott” ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

„Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált”

- hangsúlyozta.

A fideszes politikus közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt, a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott.

Rámutatott: a kártérítési törvény nem köti ki, hogy a fogvatartottnak kötelezően jogi képviseletre lenne szüksége a kártérítés megindításakor.

Budai Gyula szerint

a Helsinki Bizottság évekkel ezelőtt körbeadott egy olyan keresetmintát, amely segíti a fogvatartottakat a kártérítést igény benyújtásában a rossz magyarországi börtönviszonyok miatt.

A kormánypárti politikus az ügy legárulkodóbb részletének azt nevezte, hogy

a kártérítésként megítélt összegek 70 százaléka ügyvédi letéti számlára érkezett meg.

Kiemelte: korábban büntetőügyvédként Magyarország minden fegyházában járt, ezért úgy véli, a fogvatartottak körülményei nem indokolnak ilyen jellegű kártérítési összegeket. „Az elmúlt időszakban jelentős börtönrekonstrukciót hajtott végre az Orbán-kormány” – fűzte hozzá.

„Az áldozatok kártérítése messze elmarad az elítélteknek fizetett összegektől, és mivel a magyar kormánynak az áldozatok a legfontosabbak, így a kártérítések kifizetésének felfüggesztése mellett döntött” – mondta Budai Gyula.

Korrupciógyanús döntés volt a Szeviép-ügy ítélete

A Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítélettel összefüggésben azt mondta, ez az egész ügy Botka László szegedi polgármester és a helyi önkormányzat korrupciós ügye. Elmondta, sajtóhírek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a másodfokon felmentő ítéletet hozó egyik bíró családi cége egymilliárdos megrendelést kapott a szegedi önkormányzattól. „A másik bíró pedig áron alul jutott egy szegedi belvárosi, 100 négyzetméteres ingatlanhoz” – részletezte.

Budai Gyula szerint ezek egyértelmű dolgok, és az ember elkezd „kombinálni”, mi az oka, hogy felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik közel 30 milliárd forintos megrendelést kaptak a szegedi önkormányzattól és több mint 500 kisvállalkozót nem fizettek ki.

Hozzátette: ez egy korrupciógyanús döntés volt. Úgy fogalmazott, „teljesen egyértelmű, hogy Botka László és a szegedi önkormányzat egyes szegedi bírókat különböző juttatásokkal befolyásol és a befolyásolás következtében születhetett ez a másodfokú döntés”.

Kitért arra, hogy az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata is hasonló megállapításra jutott, és ezektől a bíróktól már megvontak egyes jogköröket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában