Járvány

2020.03.05. 14:25

Orbán Viktor: nekünk az emberek élete és biztonsága az első

Ezt a miniszterelnök a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülését követően tartott sajtótájékoztatón jelentette ki csütörtökön Budapesten, hangsúlyozva: a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja nem lesz Magyarországon.

A koronavírus egyszerre tud kárt tenni az emberéletben és a gazdaságban is: az első az emberélet, később pedig a gazdasági hatások felmérésével a pénzügyi szakemberek foglalkoznak majd – közölte. A kormányfő kiemelte:

az operatív törzs az emberéletek védelmével foglalkozik.

Hangsúlyozta azt is, hogy

a hatékony védekezés mindenkitől követel erőfeszítést.

Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, ápolókban, a közegészségügyi szakemberek tekintélye nagy – mondta, hozzátéve, hogy

a hatósági emberekre meglehetősen nehéz hetek, de az is lehet, hogy hónapok várnak.

Az aktuális – szerda esti – adatokat ismertetve Orbán Viktor közölte: Magyarországon két fertőzött van, huszonnégyen vannak karanténban, és 230 mintavétel van folyamatban. A világban az elhunyt betegek száma 3268, a fertőzötteké több mint 95 ezer, a gyógyultaké pedig meghaladta az 53 ezret.

Az egyedi esetekre összpontosít a hazai védekezés

A magyarországi védekezés most az egyedi esetekre összpontosít – mondta, kifejtve: egyedi fertőzésekről akkor van szó, amikor gócpont még nincs. Csoportos esetekről akkor lehet beszélni, amikor gócpontok vannak, továbbá a legrosszabb, amikor tömegessé válnak az esetek.

A cél, hogy csak egyedi esetek legyenek

- tette hozzá.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az emberek biztonságérzete meggyengült, és csak akkor áll helyre, ha van vakcina a betegség megfékezésére. Jelenleg ilyen még nincs, de remélhetőleg mielőbb lesz – közölte. Hozzáfűzte: akkor lesz viszonylagos nyugalom, ha felfedezik a vakcinát és elérhető lesz mindenkinek.

Azt is mondta: a kormánytól azt követeli meg a helyzet, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat, és

„a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz”.

Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy.

Orbán Viktor miniszterelnök (szemben j) az operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban 2020. március 5-én
Fotó: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, az emberektől pedig együttműködést; azt kérte, legyenek megértők, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel jár is. Most a józan ész diktálja a szabályokat – mutatott rá.

Elmaradhat a központi ünnepség

A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy legkésőbb kedden születik döntés azt illetően, megtartják-e a március 15-i nemzeti ünnepen a központi ünnepséget. Ha az európai helyzet romlik, akkor kedden lemondják a központi ünnepséget, ha viszont úgy látják, hogy erre nincs szükség, akkor nem – tudatta a kormányfő.

Más rendezvények esetében egyelőre a szervezőkre bízzák, hogy megtartják-e az adott eseményt vagy sem. Ha azonban a helyzet súlyosbodik, akkor az operatív törzs tud rendezvényeket betiltó döntéseket is hozni – mondta Orbán Viktor.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: koronavir[email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban 2020. március 5-én

 

Ezek is érdekelhetik