megújulás

2020.05.21. 08:40

Júliustól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja.

Debrecen, 2017. május 19. Mérési gyakorlaton Horváth Kálmán mérnök tanár (b) és Pály Barna harmadéves tanuló. A debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban az idei tanévben 23 osztályban 780 tanuló ismerkedik elméleti és gyakorlati képzéssel, gépipari és informatikai szaktantárgyakkal. A most 109 éves intézmény végzõsei olyan technikusi képesítést szereznek amivel egyaránt keresettek a továbbtanulás és az azonnali munkahelyi alkalmazás területein. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

„A munkaerő-piaci igényekre rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes, naprakész tudást biztosító szakképzési rendszer várja a tanulókat szeptembertől. A szakképzés megújításának fontos eleme a pedagógusok béremelése.

Kiemelt cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak.

A kormány ezért kiemelt bérezést biztosít a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak. 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik az oktatók bére, ehhez a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít” – hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. A döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja. A szempontrendszer és módszertani javaslat nyilvános, az ikk.hu honlapról elérhető. Az iskola vezetői által meghatározott pontszámokhoz a Szakképzés 4.0 stratégiában megfogalmazott szakmapolitikai irányok figyelembe vételével rendelik hozzá a béreket – tájékoztatott a tárca kommunikációs főosztálya.

Az intézményvezetők kötelesek 30 nappal július elseje előtt megtenni az ajánlatot, így

az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amely már a megemelt béreket is tartalmazni fogja.

A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet. A kialakítandó feladatfinanszírozási rendszer elismeri a jó teljesítményt, és akár az átlagot meghaladó béremelés alapja is lehet.

Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre

− közölte a minisztérium.

A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el, valamint a megemelt óradíj lehetőséget teremthet naprakész gyakorlati ismeretekkel rendelkező vállalati mérnökök alkalmazására.

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában.

A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Technikumban, nappali rendszerű oktatásban az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult minden tanuló. A duális képzésben résztvevők kezdetben a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsgát követően, annak eredményétől függően, 150-300 ezer forint közötti pályakezdő támogatásra is számíthatnak.

Idén tovább nőtt a megújuló szakképzést választó nyolcadik osztályos tanulók aránya. A középfokú oktatásban továbbtanulók mintegy kétharmada szeretne szakmát szerezni. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé

− fogalmaz a tárca közleménye.

Az osztrák mintára megerősített szakképzési rendszer célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthasson.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában