Ország-világ

2020.09.16. 07:15

Saját pártjuk ellen tüntetnek a szocialisták

Trükkök százaival az MSZP elnöksége elérte, hogy Mesterházy Attila végül el se induljon a hétvégi tisztújításon. A pártállami időket idéző eljárás miatt a kongresszusi küldöttek egy része ma demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál.

Nem demokratikus és tisztességtelen az MSZP tisztújítási folyamata – indokolta Mesterházy Attila az ATV-ben, hogy végül mégsem méreti meg magát a szocialisták hétvégi tisztújító kongresszusán, ahol jó eséllyel indult volna Tóth Bertalan jelenlegi elnök ellen. Mesterházy elmondta, több közelmúltbeli esemény is azt mutatja, hogy szándékosan akarták ellehetetleníteni az indulását. Ezek közé sorolta, hogy a Pest megyei MSZP-alapszervezetek feloszlatásával kizárták a tisztújításból a kongresszusi küldöttek tíz százalékát, kitalálták az online szavazást, amelynek titkossága kérdéses, most pedig, a kongresszus előtt rövid idővel bejelentették, hogy zárt listás szavazás lesz. Mesterházy bár nem vonta vissza a pályázatát, szerinte az állandóan változó feltételekkel szemben csak úgy tud tiltakozni, ha nem indul a társelnöki tisztségért, amelyet egyfajta figyelemfelhívásnak is szán a kongresszusi küldöttnek. „Az MSZP-ben most az a helyzet, hogy Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal” – foglalta össze a történteket.

Mesterházy Attila végül az egykori hírhedt Veszprém megyei párttitkárt, az ’56-os forradalom után Brusznyai Árpád kivégzését sürgető Pap Jánost idézte, aki az 1985-ös, többes jelölésű országgyűlési választás előtt az anekdota szerint azt mondta: ez nem választás, csak szavazás lesz – írja a Magyar Nemzet.

Való igaz, hogy a jelek szerint Tóth Bertalan pártot vezetni nem, az ötvenes éveket idéző, bolsevik módszereket alkalmazni viszont annál inkább tud. Elnöksége alatt ugyanis az MSZP történelmi mélypontra jutott, és amikor a kormánypártisággal aligha vádolható, sőt a szocialistáknak rendszeresen belső felméréseket készítő Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy Mesterházy nagyságrenddel ismertebb és népszerűbb nála, hirtelen feloszlatták a riválisát támogató Pest megyei szervezetet. Mindeközben meglepő tisztújítások zajlottak le más alapszervezeteknél is, ahol rendre ismeretlen, rutintalan, ám Tóth Bertalant támogató emberek vették át a vezetést.

Miután például Szakács László országgyűlési képviselő, az MSZP elnökhelyettese, Baranyai megyei elnök nyíltan Mesterházy Attila mellett állt ki, a szeptember elején tartott helyi tisztújításon váratlan és súlyos vereséget szenvedett a huszonöt éves Csaba Istvántól, aki nyíltan Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes társelnökségét támogatja.

Tisztújítás volt a párt Pécsi elnökségében, ahol a régi motorosnak számító Gulyás Emil már el sem indult az elnöki posztért, így őt a mindössze a huszonkét éves, jelenleg is egyetemi tanulmányait folytató Kaposi Levente váltotta, aki szintén a Tóth–Kunhalmi tandem híve.

Végül de nem utolsó sorban a Csepelinfo arról írt, hogy a közönséges viselkedéséről és trágár szavairól elhíresült Bangóné Borbély Ildikót viszont megerősítették a párt helyi szervezetének elnöki tisztségében, így Tóth Bertalan a csepeli küldöttek szavazatit is a zsebében tudhatja. A lap információi szerint az MSZP vezetésének pártállami időket idéző eljárása miatt a kongresszusi küldöttek egy része ma demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál.

Karácsony mégis kihívója lehet Orbánnak

Ha a választók azt akarják, hogy Karácsony főpolgármester legyen, ott marad, ha miniszterelnök-jelöltnek akarják, akkor ott lesz a jelöltek között, de egy biztos, ezt előválasztásnak kell eldöntenie – jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ismert: ez idáig Karácsony következetesen kitartott amellett, hogy nincsenek kormányfői ambíciói. Korábbi ígérete ellenére azonban mégis indult a Párbeszéd tisztújító kongresszusán, ahol meg is erősítették társelnöki tisztségében, ami elemzők szerint egyértelműen arra utal, hogy Karácsony Gergely mégis ringbe szállhat a baloldal közös miniszterelnök-jelöltségéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában