kiemelkedő munka

2020.10.14. 09:17

Csaknem háromezer templom újult meg Magyarországon és a Kárpát-medencében

Természetes, hogy a kormány támogatja az egyházakat – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Mintegy háromezer templomot újítottak fel Magyarországon és a Kárpát-medencében, valamint 130 új templom épült – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.

A politikus a lapnak kifejtette: természetes, hogy a kormány támogatja az egyházakat, amelyek közfeladat-ellátása iránt jelentős a társadalmi igény, kiemelkedő a köznevelésben, a szociális és gyermekvédelemben, a karitatív munkában és az egészségügyben végzett szolgálatuk is. Rámutatott: a magyar emberek nyolcvan százaléka a kereszténységet értéknek tartja, és majdnem hetven százalék a magukat vallásosnak vagy a maguk módján vallásosnak tartók aránya.

Soltész Miklós az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségről (MET) elmondta, szerinte azért támadják a kormányt, mert kikerültek a 32 bevett egyház közül. Felidézte, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítésként a kért hatmilliárd forint harmadát ítélte meg a szervezetnek, valamint azt is megállapította az ítélet indoklásában, hogy az államnak joga van eldönteni, mely vallási közösségekkel kíván együttműködni a közfeladatok ellátása terén. „Az ítélet után az állam két részletben majdnem 2,2 milliárd forintot fizetett ki a MET-nek, ezzel eleget tett az ítéletben foglaltaknak, egyetlen fillérrel sem tartozik” – hangsúlyozta Soltész Miklós. Arra is kitért, hogy a MET azóta is fenntart köznevelési és szociális intézményeket, ehhez megkapják az állami normatívát. „Valótlanok azok az állítások, hogy a kormány megvonta az állami támogatást a MET intézményeitől. 2010 óta összesen 22,8 milliárd forintot kaptak az államtól. Ebből szociális területen 5,4 milliárdot, köznevelési területen 15 milliárdot, amiből 2,5 milliárd a többlettámogatás. Idén már igényelhették volna az szja egyszázalékos felajánlásának a lehetőségét, mégsem tették” – mutatott rá, hozzátéve, hogy az egyházi törvény 2018-as módosítása lehetővé teszi az egyházként történő bírósági nyilvántartásba vételt, ami jelenleg folyamatban van a MET esetében.

Az államtitkár kiemelte: a magyarországi zsidóság vezetőivel kiváló a kormány kapcsolata, szerinte csak Heisler András, a Mazsihisz elnöke kritizálja a kormányt. „A kormány nyitott az együttműködésre, de ehhez kölcsönös szándék kell” – hangsúlyozta.

Soltész Miklós beszélt a Meseország mindenkié című mesekönyvről is, szerinte „a homoszexuális embereket egyébként pajzsként használó csoportok erőszakosan akarnak homoszexuális propagandát ráerőltetni a fiatalokra, sőt már a gyermekeinkre is”. Kiemelte ugyanakkor, hogy „a szexuális identitás mindenkinek a magánügye, ezért senkit nem szabad bántani vagy támadni”.

„Egy felnőtt ember meg tudja ítélni a szexualitás kérdéseit, de a gyerekek még nem képesek erre. Rendkívül felelőtlen és teljesen elfogadhatatlan rájuk erőltetni ezt akár az óvodában, iskolában, akár a médián keresztül” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában