Ország-világ

2020.12.22. 10:49

Új uniós alapszerződést sürget a lengyel kormánypárt

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) az európai parlamenti konzervatív frakciója közvetítésével új, a tagállamok „nagyobb szabadságát” rögzítő uniós alapszerződéseket szeretne javasolni – mondta el egy hétfőn megjelent interjúban a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes.

A Rzeczpospolita jobbközép, a kormánnyal szemben távolságtartó lengyel napilapnak adott terjedelmes interjúban Kaczynskit többek között arról kérdezték, hogy az európai uniós országok koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítását célzó alap a közösen felvett hitelek révén megerősíti-e a szorosabb integrációt az unióban – írja a V4NA hírügynökség.

Kaczynski „egyszeri esetnek” nevezte a járvány és a mélyebb EU-integráció összekapcsolását. „Kihasználták az alkalmat”, jegyezte meg, egyúttal úgy látta: „az integrációs törekvés viszont tény”. A PiS azért küzd, hogy az integráció ilyen koncepcióját ne valósítsák meg

– mondta.

Közölte: a PiS az EU megszervezésének saját projektjét akarja bemutatni európai parlamenti frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) közvetítésével.

Ez a koncepció a föderalizáció elmélyítését célzó irányzattal szemben konföderációs berendezést feltételez, mely alapján az EU „valódi szuperhatalommá válik majd, egyúttal viszont sokkal több önállóságot biztosít a nemzetállamoknak”

– magyarázta Kaczynski.

Szerinte jelenleg az EU-ban nem tartják be az alapszerződéseket. A PiS elnöke azon reményének adott hangot, hogy a PiS és az ECR „egy idő után” új alapszerződés-tervezeteket mutat be, a koncepciót szélesebb, európai szinten, de szűkebb körben, a visegrádi csoporton, valamint a Három Tenger Kezdeményezésen belül is be akarják mutatni. „Teljesen másképp látjuk ezt, mint azok, akik ma túlsúlyban vannak az EU-ban” – fogalmazott Kaczynski.

Az uniós eszközök és a jogállamisági témák elválasztása témájában az Európai Tanács ülésén december közepén elért kompromisszum kapcsán Kaczynski úgy látta: Lengyelország „jó fegyvert kapott a kezébe”,

a tagállami hatáskörbe tartozó ügyekbe az EU továbbra sem avatkozhat bele. „Semmiképpen sem hátrálunk meg, téved az, aki esetleg arra számít, hogy a források elvételének fenyegetése miatt változtatunk a politikánkon”

– jelentette ki.

Bejelentette a lengyel bírósági reform folytatását, aláhúzva: a bíráknak tiszteletben kell tartaniuk a lengyel alkotmányt, ma pedig a bírósági rendszer „testületileg gyakorlatilag az államon kívül áll”.

A járvány után tervezett tisztújító PiS-kongresszus kapcsán a 71 éves politikus elmondta: most még megpályázza újból a pártelnöki tisztséget. „De ez biztosan az utolsó alkalom lesz” – tette hozzá Kaczynski.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában