ENSZ

2021.01.27. 16:48

Tavaly több mint duplájára nőtt Kongóban a szélsőséges fegyveresek által elkövetett gyilkosságok száma

A milíciák legkevesebb 2487 civil életét oltották ki 2020-ban.

Tavaly több mint duplájára nőtt a Kongói Demokratikus Köztársaságban a szélsőséges fegyveres csoportok által elkövetett gyilkosságok száma – közölte szerdán az ENSZ kongói ügyekkel foglalkozó emberi jogi hivatala (UNJHRO), ismét ráirányítva a nemzetközi figyelmet az ország keleti felét markában tartó erőszakra.

Az UNJHRO szerint a milíciák legkevesebb 2487 civil életét oltották ki 2020-ban. Előző évben 1029 embert gyilkoltak meg a szélsőségesek.

Az ENSZ-hivatal számításai szerint a halálozások mintegy harmadáért a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű, ugandai eredetű iszlamista lázadócsoport tehető felelőssé, amely férfiak százai mellett több mint 200 nőt és 26 gyermeket is lemészárolt a forrongó Észak-Kivu és Ituri tartományokban.

„Ezek a támadások az ADF stratégiájához tartoznak, amellyel terrorizálja ezeket a régiókat, megtorlásul a hadsereg műveleteiért, és ellenőrizni próbál térségeket különböző csempészügyletei számára” – olvasható az UNJHRO közleményében.

A múltban az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett több feltételezett ADF-támadás elkövetőjeként, de a világszervezet szakértői eddig nem tudtak közvetlen kapcsolatot bizonyítani a két csoport között.

Felix Tshisekedi elnök azzal az ígérettel lépett hivatalba 2019 januárjában, hogy véget vet az ásványkincsekben gazdag keleti országrészben dúló fegyveres konfliktusnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában