konfliktus

2021.02.19. 10:33

Tűzharc volt éjjel a szomáliai fővárosban

Tűzharc volt az éjjel a szomáliai fővárosban a hadsereg és egy milícia tagjai között, egy rendőr közlése szerint két milicista meghalt, sokan pedig megsebesültek. Erről számoltak be hírügynökségek szerint mind kormánypárti, mind ellenzéki politikusok.

Volt, aki robbanásokat is hallani vélt. A tűzharc elülése után a hadsereg védelmi céllal páncélozott harcjárművekkel körbe vette az elnöki palotát.

Az ellenzék péntekre tüntetést szervezett amiatt, hogy Mohamed Abdullahi Mohamed államfő elhalasztotta a választásokat, és mandátumának lejárta után nem akar távozni a hatalomból.

Az elnök február 6-án bejelentette, hogy elhalasztják az eredetileg 8-ra meghirdetett választásokat, mert a szövetségi kormány és a régiók nem tudtak megegyezni több kérdésben a választási rendszert és a szavazás lebonyolítást illetően. Mohamed közölte, hogy az új választásig az elnöki székben marad. Fogadkozott, hogy a fennakadás ellenére nem lesz hatalmi vákuum az országban. Ő is újra pályázik az elnöki tisztségre – tette hozzá.

Az ellenzék azóta többször tiltakozott az elnök lépései miatt.

Osman Dubbe tájékoztatási miniszter pénteken arról számolt be, hogy milicisták az éjjel megtámadtak egy katonai ellenőrző pontot a fővárosban, Mogadishuban, de a katonák visszaverték ezt.

Sharif Sheikh Ahmed volt elnök szerint azonban egészen más történt: a hadsereg az elnöki palota közelében rajtaütést hajtott végre egy szállodán, amelyben ő és egy másik volt elnök, Hassan Sheikh Mohamud lakott, készülve arra, hogy részt vegyenek a pénteki ellenzéki tüntetésen. A szállodát az ellenzéki vezetőket védő milicisták őrizték.

Ha nem lép közbe külső erő közvetítőként, akkor a politikai küzdelmek könnyen ismét fegyveres konfliktussá fajulhatnak az országban, amelyben 1991 óta folyik kisebb-nagyobb intenzitással polgárháború. Az al-Kaida terrorszervezethez kötődő szomáliai milícia, az al-Shabaab már magában is nagy veszélyt jelent az ország biztonságára és egységére nézve, ha tartósan hatalmi vákuum alakul ki Mogadishuban, az még inkább kedvez neki – figyelmeztetett nemrég egy szomáliai biztonsági elemző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában