fővárosi káosz

2021.06.16. 15:26

Már kész lenne a Lánchíd, ha Karácsony idejében intézkedik

Nem csak kész lenne, hanem 5 milliárddal kevesebbe is kerültek volna a munkálatok.

Ha idejében kihirdeti Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújításának pályázatát, akkor az átkelőt már átadhatták volna,

nem kellene erre még másfél évet várni – írja az Origo a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdai, a TV2 Mokka című reggeli műsorában tett kijelentései nyomán.

Láng Zsolt azt mondta, a Lánchíd felújítása nemcsak gyorsabb, de olcsóbb is lehetne, akár ötmilliárd forinttal kevesebbe kerülnének a munkálatok, ha Karácsony idejében kiírja a pályázatot.

Beszélt arról is, a kormány megszüntette azt a lehetőséget, hogy a polgármesterek a testületek helyett, egy személyben hozhattak döntéseket a veszélyhelyzet alatt. Karácsony Gergely az utolsó pillanatban, a „24. órában” azonban még számtalan személyi és beruházási döntést hozott. Hangsúlyozta, hogy

bár a főpolgármester mindig kiáll a transzparencia mellett, úgy látszik, a valóságban nem szereti a vitákat, és kihasznál minden olyan kiskaput, amivel egy személyben dönthet.

Láng Zsolt szerint Karácsony Gergely az egyszerre elkezdett felújításokkal nem mérsékli, hanem előidézi a dugókat Budapesten.

Mint mondta, az „ad hoc felfestett” biciklisávok, sáveltolások, lezárások mellett egyszerre négy olyan beruházás is zajlik Budapest belvárosában, amelyek ellehetetlenítik a közlekedést. Kitért arra is, a fővárosi cégek mintegy 200 millió forintot fizettek már ki büntetésként, mert szabálytalan közbeszerzéseket folytattak.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a főpolgármester zöld programját álságosnak tartja, hiszen például a Főkert Zrt. egymilliárd forinttal kevesebbet kap, mint az elmúlt években.

– Azt látjuk, hogy arra nincs pénz a nagy zöld programban, hogy egyébként a parlagfüves, gazos területeket lekaszálják – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában