leszámolás

2021.07.15. 15:54

Belehalt sebesülésébe a tíz nappal ezelőtt meglőtt holland újságíró

A 64 éves Peter R. de Vries éppen távozott egy televíziós stúdióból, ahol egy élő műsorban szerepelt.

Az újságírót a fején érte a súlyos sebesülés július 6-án este. A 64 éves de Vries éppen távozott egy televíziós stúdióból, ahol egy élő műsorban szerepelt.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számított és rendszeresen részt vett tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban.

Jó kapcsolatai voltak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Az újságíró halála előtt egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vett részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáin.

Peter R. de Vries
Fotó: Bas Czerwinski / ANP/AFP

A Peter R. de Vries elleni támadással összefüggésben két gyanúsítottat vett őrizetbe a holland rendőrség. A gyanú szerint az elkövető egy 21 éves holland állampolgárságú fiatalember lehetett. Mellette egy Hollandiában élő, 35 éves lengyel férfit is előállítottak, aki a sofőrje volt a menekülésre használt autónak.

Vilmos Sándor holland király a támadást követően mély megdöbbenését fejezte ki, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte a bűnügyi újságíró elleni merényletet. A „jogállamiságunk sarokkövét jelentő újságírás elleni támadás, s mint ilyen, az alkotmányos rendünk elleni támadást jelent” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában