Ország-világ

2021.07.05. 17:44

Varga Judit: a Soros ex machina ismét belendült

„A Soros ex machina ismét belendült” – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben címû konferenciáján a Kúria dísztermében 2021. június 25-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Varga Judit úgy fogalmazott:

„irányított kérdésekkel machináló kamujelentéssel és listákkal próbálják már megint aláásni Magyarország hírnevét a baloldali véleménybuborék szervezetei”.

A Riporterek Határok Nélkül hétfőn közzétett egy listát, amely Magyarországot úgy próbálja feltüntetni, mint ahol különösen drasztikus módon és kíméletlenül nyomják el a sajtószabadságot – írta a miniszter, aki „függetlenobjektívnek” nevezte a szervezetet.

Közölte: a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2017-ben 200 ezer dollárt (60 millió forintot), 2019-ben pedig 175 ezer dollárt (52 millió forintot) kapott Soros György üzletember alapítványától. Hozzátette: a szervezet egyedüli forrásként támasztott alá több „aggályt és vádat”, amelyet az Európai Bizottság fogalmazott meg jogállamisági jelentésének elkészítésénél.

Varga Judit azt írta,

a valóság az: a Magyarország ellen intézett „összehangolt támadásoknál” figyelmen kívül hagyják, hogy Nyugat-Európában szinte teljesen elnyomják a konzervatív véleményeket.

Aggasztónak nevezte továbbá azt is, hogy a németeknek csak 45 százaléka gondolja úgy, hogy szabadon elmondhatja az álláspontját, „míg Magyarországon az online és offline vélemények szabadsága mindenki számára garantált”.

A miniszter kiemelte: az Európa Tanács első nemzetközi szervezetként jelentette ki a 2011-ben elfogadott magyar alaptörvényről szóló határozatában, hogy az új magyar parlament a szabad és demokratikus Magyarország történetében először, demokratikus eljárás útján módosította az egypártrendszertől örökölt korábbi alkotmányt egy új és modern alaptörvénnyé, a parlamentben folytatott intenzív viták után és a magyar civil társadalom közreműködésével.

Azt is megjegyezte, hogy a bizottsággal együttműködve alakították ki a magyar média szabályozási környezetét.

Varga Judit úgy fogalmazott:

„Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül. Átfogó jogszabályi környezet biztosítja az újságírói és szerkesztői szabadságot.”

„A Riporterek Határok Nélkül listagyártói inkább amiatt aggódjanak, hogy a Politico nem hajlandó közölni egy demokratikusan megválasztott kormány igazságügyi miniszterének a véleménycikkét. Mert ez valóban aggasztó a sajtószabadság szempontjából...” – írta Facebook-oldalán.

Borítóképünkön Varga Judit igazságügyi miniszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában